Index Vakbarát Hírportál

Juhász Péter visszalépett a Belvárosban

2018. március 24., szombat 10:12 | hat éve frissítve

"Visszalépek a jelöltségtől a Belvárosban"

- írta ki Facebook-oldalára Juhász Péter, az Együtt Belvárosi jelöltje. Juhász azt írja, "az Együtt ezzel példát szeretne mutatni a pártoknak, én pedig személyes példát szeretnék mutatni a jelölteknek."

"Teljesen mindegy, hogy milyen pártérdek miatt nem hívják vissza pártok a jelölteiket, azzal a Fideszt segítik hozzá a győzelemhez, vagy ha így folytatják, akár a kétharmadhoz. Rendkívül káros ez a magatartás akár a kampányfinanszírozás, akár a töredékszavazatok maximalizálása, akár bármely más magasztos eszmének beállított maszlag indokolja döntésüket. Az ellenzéki jelöltek egymással szemben való indításával elárulják a közös célt, az Orbán rendszer megdöntését. Téged árulnak el, aki azt akarod, hogy vége legyen Orbán ámokfutásának" - írja.

Juhász szerint ahhoz, hogy kormányváltás legyen minimum 50(!) helyen kell koordinálni.

"Az MSZP-DK a paktumuk keretében egyetlen helyen léptetett vissza jelöltet más párt javára, sehol senki mással nem koordináltak még. Az LMP két helyen, a Momentum 3 körzetben húzta vissza jelöltjeit. Ez nem koordináció, hanem a választók átverése" - írja Juhász, és hozzáteszi, "az Együtt immár 63 helyen nem állít jelöltet, hogy ezzel biztosítsa a Fidesz legyőzésének esélyét."

A sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Belvárosban egyértelműen ő volt a legnépszerűbb jelölt, majd a Fidesz lejárató kampánya lehozta a népszerűségét a többiekéhez. Emberileg az lett volna szerinte az elvárható, hogy a többi jelölt azt mondja, nem hagyják hogy levadásszák a legádázabb ellenfelét a belvárosi Fidesznek, és visszalépnek a javára. A politikai kultúraváltásnak erről kellene szólnia szerinte: túllépni azon, mi a pártunk érdeke, ha az autokrata Fidesz valakit le akar vadászni, ki kell állni mellette. Juhász szerint akik ezt nem tették meg, szintén politikusok, akik át kell, hogy érezzék a szolidaritást.

Juhász szerint, akik őt akarják támogatni, azok szavazzanak az Együtt listájára, mert ha bejuttatják a pártot a Parlamentbe, akkor képviselőként tudna folytatni munkáját.

"Magyarországot az ellenzék közössége tudja megmenteni a Fidesz hatalmától"

- mondta Juhász, aki azt várja el a pártoktól és azok vezetőitől, hogy kövessék a példájukat, tegyék félre a pártjuk érdekeit, és gondoljanak a választók akaratára. Szerinte Karácsony Gergelyék, az MSZP és Párbeszéd vajában nem is akar egyeztetni és koordinálni, és ő maga azt fogja képviselni a pártjában, hogy a további esetleges visszalépéseknél az igazán esélyes jelöltjeiknél ragaszkodjanak azok indulásához, ne lépjenek vissza.

Juhász szerint a Fidesz legyőzéséhez nincs szükség a Jobbikra, csak ahhoz, hogy meglegyen a kétharmad, hogy alkotmányt lehessen módosítani. Ahhoz viszont kell velük egyeztetni.

A belvárosi ellenzéki jelöltek vitájáról ebben a cikkünkben számoltunk be. A Közös Ország felméréséről pedig ebben. Az ellenzéki oldalon az egyik legnagyobb vitát kiváltó választókerület a Budapest 1-es. A Belvárost, a Várnegyedet, illetve a VIII. kerületi Palotanegyedet és a IX. kerület egy részét magában foglaló körzetben ugyanis több országos ismert ellenzéki politikus szeretne nyerni.

A Medián által február 5-28. között, tehát nagyrészt még a hódmezővásárhelyi választás előtt készített felmérés a következő sorrendet mutatta:

  1. Hollik István (Fidesz-KDNP) 42 %
  2. V. Naszályi Márta (MSZP-Párbeszéd) 18 %
  3. Csárdi Antal (LMP) 13 %
  4. Fekete-Győr András (Momentum) 10 %
  5. Juhász Péter (Együtt) 9 %
  6. Losonczy Pál (Jobbik) 8 %

Juhász Péter most visszalépett, és további koordinálsára szólította fel ebben a választókerületben is az ellenzéki pártokat és jelölteket, hogy ne Hollik István nyerjen április 8-án.

FRISSÍTÉS: Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azt mondta Juhász bejelentése után az Indexnek, hogy "vadonatúj helyzet állt elő. Ezért konstruktív javaslattal fordulok a társaimhoz, amit egy találkozó keretében ismertetek velük, hogy aztán együtt átbeszélhessük". Fekete-Győr a lehető legrövidebb időn belül, akár még ma egyeztetni szeretne V. Naszályi Mártával, Csárdi Antallal és Losonczy Pállal.

FRISSÍTÉS 2.: Az MSZP sehol nem zárkózik el akár a legesélyesebb jelölt visszaléptetésétől sem, ha ezen múlik a kormányváltás - hangsúlyozta, az Együtt elnökének, Juhász Péternek a visszalépésére reagálva ugyanakkor megjegyezte, egyetlen mérés sem igazolja, hogy bárhol is az Együtt jelöltje lenne a legesélyesebb ellenzéki induló, írja az MTI.

FRISSÍTÉS 3: Szombat este kiderült, hogy Fekete-Győr András azt javasolta: készítsenek egy közvélemény-kutatást a választókerületben, kinek van a legnagyobb esélye nyerni. A többi jelölt pedig lépjen vissza.

Rovatok