A választásokat érzik az egyetlen beleszólási lehetőségnek a politikába, ezért mennek majd el nagy számban szavazni a Nógrád megyei Pásztó és Szirák szegényebb lakosai. Vannak, akik kivándorolni kényszerült gyerekeik miatt bánkódnak, vannak, akik az egyetlen munkalehetőségüket: a közmunkát féltik. De abban egyetértenek, hogy valamiféle állampolgári kötelességük voksolni két hét múlva vasárnap. Szirákon közös eredményvárás várható a falu központjában lévő vegyesbolt előtt. Az Abcúg riportja.
“A szemét miatt jöttek?”
– kérdezi autójából kihajolva egy férfi a Nógrád megyei Pásztó szélén, látva, hogy épp egy kormánypárti választási szórólapot veszünk fel az út széléről.
Mikor megmondjuk, hogy nem, hanem azért, hogy megkérdezzük a helyieket, elmennek-e a két hét múlva esedékes országgyűlési választásokon szavazni, a férfinek van véleménye.
Ránk már nem illik az a kép, hogy a cigányok könnyen megvezethetők, el fogunk menni és tudatosan fogunk szavazni – arra, akinek köszönhetően lett rendes bejelentett munkánk”
– magyarázza, és közben a kocsiban ülő kollégái is bólogatnak. Épp most érkeznek munkából, egy helyi, lámpákat gyártó üzemben dolgoznak mindhárman. “A munkások 90 százaléka roma nálunk, ez korábban elképzelhetetlen lett volna” – mondja, majd a brigád továbbgurul.
Látnak még fantáziát a demokráciában?
Pásztó Nógrád megye keleti részén, a Mátra lábánál fekvő 17 ezres kisváros. Déli peremén az átlag lakossághoz képest főként alacsonyabb jövedelmű, szegényebb helyiek laknak, romák, nem-romák vegyesen.
Azért jöttünk éppen ide, mert arra vagyunk kíváncsiak, a szegényebb, jellemzően fizikai munkából élő lakók várhatóan mennyire aktivizálódik majd a parlamenti választásokon – mennyire érzik, hogy van beleszólásuk az országos politikába.
“Én biztosan elmegyek szavazni, 2014-ben is voltam, most is viszem magammal az egész családot” – magyarázza egy idősebb hölgy, Juhász Péterné, aki a város másik felén lakik, most testvéréhez jött ide látogatóba. Útközben találkozott a mellette sétáló Tari Katalinnal, aki egyetértően bólogat Juhászné válasza hallatán.
Juhászné nyugdíjas, 40 évig dolgozott a pásztói bőrdíszműnél. Mikor ezt meséli, összenevetnek Katalinnal: ő ugyanis most dolgozik ugyanott, igaz, a cég átalakult: most az egyik legnagyobb állami, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cég, a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. pásztói telephelyeként működik. A profil, a bőrdíszműves termékek gyártása, maradt.
“Ez az egyetlen módja, hogy mi is beleszólhassunk, mi történjen az országgal” – magyarázza Juhászné, miért tartja fontosnak a választási részvételt. Aztán hozzáteszi: “azért túl lehetnénk már ezen az egészen”. Visszakérdésre elmondja: a kampányra gondol, pontosabban a lejárató kampányokra, amikből – bármelyik oldal hozakodik elő valamivel – egyszerűen nem hisz el egy szót sem.
Míg a két nő, Juhász Péterné és Tari Katalin látszólag inkább a párt és a miniszterelnök-jelölt iránti szimpátia alapján döntenek, Kolompár Angelusz, akivel egy kicsivel korábban találkozunk, valószínűleg a helyi ügyek alapján választ majd. Azt azonban biztosra mondja, hogy elmegy voksolni.
“A polgármester-választáson is elmentem, akkor is arra gondoltam, hogy jó lenne már, ha megcsinálnák végre az utat a mi utcánkban. Ha felázik, sártenger lesz a helyén, ezen keresztül kell hazajutni” – mondja, majd hozzáteszi, talán az országgyűlési képviselőnek is van erre ráhatása.
A különleges nevű Angelusz sok más helyivel együtt közmunkában dolgozik a településen, amiről úgy gondolják, ha nem lenne, nem tudnának máshol elhelyezkedni. Botos Natasa és lánya Klaudia az alapján választanak, hogy melyik jelölt garantálja: lesz ezután is közmunka a faluban. “Nem kifejezetten szeretem azt a fajta munkát, amit csinálni kell, de ha egyszer ez van...jobb, mint ha csak fele ennyi foglalkoztatás helyetti lenne” – mondja a húszéves fiatal lány, Klaudia, aki most megy először szavazni. Szakmája nincs, az általános iskola befejezése után rögtön munkába állt, de azt mondja, szívesen lett volna pincérnő, ha nem így alakul.
Riportunk során két olyan pásztóival is találkoztunk, aki azért tartja most fontosnak a választási részvételt, mert az elmúlt években a saját családjukban állt be olyan változás, amit a magyarországi életkörülmények, életlehetőségek romlásával magyaráznak.
Az 55 éves Aninak, aki takarítóként dolgozik egy közintézményben, a fia volt kénytelen külföldön munkát vállalni – ácsként járja Európát -, hogy itthon élete elkezdéséhez ne kelljen hitelekbe vernie magát és családját. Anit dühíti, hogy az itthoni nehézségek miatt kellett tőle távolra szakadnia fiának, és attól fél, idő kérdése, és menye és unokája is utána mennek. Az pedig azt jelentené, hogy még annyiszor sem jönne haza, mint most: pár hetente, havonta.
“Mindez azért van, mert itthon nem becsülik meg tisztességes fizetéssel a munkát. Ezért érzem úgy, hogy el kell mennem szavazni: ki kell fejeznem, hogy szerintem ez nincs rendjén”
– mondja. Ani férje is ácsként dolgozik Budapesten, ő naponta ingázik Pásztó és a főváros között. Ani vele osztja meg politikai véleményét – ilyenkor, a választások közeledtével gyakran jön ez szóba, “békeidőben” azonban csak ritkán.
Régebben a pásztói választási körzethez tartozott a kisvárostól 23 kilométerre lévő Szirák, egy festői környezetben fekvő nógrádi falu is, az előző választásokkor azonban a megye nyugati részét lefedő balassagyarmati körzethez csatolták – tudjuk meg a faluban egy idősebb férfitól, Haluska Imrétől.
A nyugdíjas sziráki férfi “volt már sok minden”, de a legbüszkébb arra, hogy 1993-as megszűnéséig dolgozott a Petőfi Rádió “Csak fiataloknak” című műsorában Komjáthy György mellett, lemezlovasként. Szüleitől örökölte a faluközponthoz közel álló házát Szirákon, már régóta a településen él.
“Aki szavazni akar, az nincs megelégedve, aki nem, az sincs, de nem hiszi, hogy tud bármin is változtatni”
– fogalmaz ironizálva a férfi, majd kérdésre hozzáteszi: ő biztosan el fog menni – “de hogy hiszek-e benne, hogy a szavazatom bármin tud változtatni, azt inkább ne firtassuk” – mondja.
Imrét egy helyi roma asszony, Ildikó hívta ki beszélgetni az utcára, amikor kedd délután Szirákon jártunk. “Gyere, mondd el a véleményedet, neked úgyis mindenről van!” – mondta viccelődve-csipkelődve az asszony, aki igencsak szeret közéleti kérdésekről beszélgetni.
Amikor megkérdezzük tőle: hogy áll a két hét múlva esedékes választásokhoz, lelkesen feleli:
“Egyértelmű, hogy elmegyek, eddig mindig szavaztam. Én szoktam lenni az utolsó, aki leszavaz – a legizgalmasabb időpontban megyek, amikor már majdnem megvan az eredmény. A legutóbb is 7 előtt fél órával, amikor már azt hitték, senki sem jön, megjelentem”
– magyarázza Ildikó.
Egész gyereksereg zsibong körülöttünk, Ildikó és egy épp jelenlévő másik helyi nő ugyanis hivatásos nevelőszülők: intézeti gyerekeket nevelnek otthonukban. Ildikó mindezt már 14 éve csinálja. “A déli országrészből jönnek főleg a gyerekek, többségükkel még tartják a kapcsolatot a szüleik, ide szoktak jönni Szirákra, hogy találkozzanak velük” – magyarázza, majd hozzáteszi: kevesen gondolnák, milyen szigorú kritériumoknak kell megfelelni, hogy valaki nevelőszülő lehessen. “Rendszeresen ellenőrzik, jó körülmények között vannak-e a gyerekek, pszichológus figyel rá oda, hogy lelkileg is jól bánunk-e velük.”
Ildikó mellett áll lánya, a 26 éves Ludmilla is, akiért láthatóan odavannak a gyerekek. Ludmilla Ildikó büszkesége, nem csak, hogy sikerült ugyanis leérettségiznie, de még a családgondozói képzést is elvégezte, sőt, egy ideig pedagógiai asszisztensként is dolgozott a helyi általános iskolában.
Van még egy dolog, amire Ludmilla és édesanyja is büszkék: a lányt négy éve eddig minden szavazáskor – legyen az országgyűlési, önkormányzati választás, vagy a tavalyi népszavazás -, felkérték szavazatszámláló biztosnak.
“Sokat jelent ez nekem, és szeretem is csinálni. Nemrég írtam alá az eskümet”
– magyarázza, majd hozzáteszi: innen van rálátása, hogy a szirákiak általában elég aktívak a választásokon.
“Van, hogy egész tömeg gyűlik össze itt a bolt előtt, és együtt várják az emberek az eredményeket aznap este”
– teszi hozzá Ildikó.