Index Vakbarát Hírportál

Ezeken a helyeken eddig mindig a baloldal nyert

2018. március 31., szombat 06:34

Magyarország talán általában is inkább konzervatív többségű ország, ráadásul a posztkommunista baloldal 2006-ban úgy legyakta magát, hogy azóta is max. a legerősebb ellenzéki párt kiléte kérdéses a választásokon. A rendszerváltás óta eltelt hektikus időkben, változó párttérképpel és a jobboldal által átalakított választási szabályokkal, egy olyan közegben, ahol sokkal kevésbé vannak stabil választói csoportok, mint Nyugat-Európában, a folytonosság a kivétel.

Több ok miatt is érdekesek tehát a kivételek: azok a települések, ahol 1990 óta minden országgyűlési választásokon a baloldal tudott nyerni. Azt néztük meg, hogy hol nyertek mind a hét, 1990 és 2014 közötti választáson a magukat baloldaliként definiáló pártok.

Az valószínűleg nem lep meg sokakat, hogy a kerület a XIII.: Angyalföld mindig is a baloldal biztos bázisának számított. Itt tudta simán megőrizni pozícióját a népszerű polgármester, Tóth József is, majd 2014-ben, amikor ő már nem lehetett képviselő, fölényesen nyert MSZP-s utódja, Hiszékeny Dezső is (51 százalék a fideszes ellenfele 30 százalékával szemben).

Hiszékeny most is a a választás esélyese, annak ellenére, hogy kenőpénzzel vádolták (a bíróság jogerősen felmentette). Az MSZP-s képviselő éppen Farkasházy Tivadarral igyekszik szavazatokat szerezni, a titánok harcában a Fidesz Dózsa Lászlóval és Németh meteorológussal vág vissza. Elképesztő izgalmak, mondhatnánk – a választáson minden kiderül, addig is erre járnak a baloldal jelöltjei kampányolni, ha egy kis önbizalmat szeretnének.

Bár a XIII. kerület a baloldal Mekkája, vannak még helyi jelentőségű kisebb zarándokhelyek. Két falu, ahol a rendszerváltás után is mindig a baloldali pártok listája kapta a legtöbb szavazatot: egy Tisza menti és egy dunántúli község. A baloldal erős beágyazottságához jobban kellene ismerni a helyi viszonyokat (hajrá, műkedvelő választásszociológusok, ha maguknál a megfejtés, küldjék meg nekünk is), bár Ricsén azért innen is összeáll nagyjából a kép:

Ricsén Vécsi István MSZP-s politikus a polgármester, amit a jelek szerint listás szavazatokra is tud konvertálni. Igaz, egyéniben így sincs sok esélye a baloldali jelöltnek a fideszes Hörcsik Richárd körzetében, de Vécsi azért időről-időre megjelenik az országos médiában is, hol az éhségmenetben gyalogolva, hol a pályázati anomáliákkal, hol a közmunka problémáival kapcsolatban, mint a NER-rel szemben álló kevés települési vezető egyike.

A baloldal dunántúli bázisa a számok szerint pedig Uzsa: a Tapolca és Sümeg között fekvő községben a baloldal 2014-ben majdnem 40 százalékot szerzett, hogy aztán a 2015-ös időközin már a jobbikos jelölt nyerjen itt óriási fölénnyel. Egy olvasónktól már a megfejtést is tudjuk: „Uzsa valóban egy sziget az egyébként kőkemény jobboldali vidéken” – írta, a negyvenes években alapított bányászkolónia, „a korabeli szocialista modernizáció egy igazi mintapéldánya volt”, mely a rendszerváltás után az önállóságra szavazott.

JAVÍTÁS: A cikk eredeti verziójában Bodrogkisfaludról is azt állítottuk, hogy ott listán mindig a baloldal nyert, ez azonban tévedés volt, elnézést kérünk érte.

A korábbi választások összes eredménye megtalálható települési szinten ezen a szuper választási térképen. Itt most az MSZP '94-es eredményei látszanak, de át lehet állítani: a térkép felett lehet a leugró menüsorból választani, hogy melyik választásra és melyik párt eredményére vagyunk kíváncsiak.

CSATLAKOZZON AZ INDEX TEMATIKUS FACEBOOK-OLDALÁHOZ, ÉS MODERÁLT KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT BESZÉLGETHET RÓLA.

Rovatok