Index Vakbarát Hírportál

Bokros visszalépett a DK-s Oláh Lajos javára

2018. április 3., kedd 11:11 | hat éve frissítve

Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke bejelentette visszalépését a VII. kerületben (5.  számú választókerület) a DK-s Oláh Lajos javára.

Bokros azt mondta: nem érdemes huzakodni azon, ki az esélyesebb. Oláh Lajos megérdemli, hogy a demokrácia iránt elkötelezett, ellenzéki szavazópolgárok mind rá szavazzanak. Bokros kérte a választókerületben induló többi ellenzéki pártot is, hogy ők is léptessék vissza jelöltjüket Oláh javára. A kerületben az LMP Moldován Lászlót, a Jobbik Stummer Jánost, a Momentum Soproni Tamást, a párt alelnökét indítja.

Ebben a választókerületben a Fidesz Bajkai István ügyvédet, kerületi alpolgármestert indítja. Bajkai egykori Fidesz-alapító, ügyvédi irodája milliárdos megbízásokat kapott a Miniszterelnökségtől, és több ügyben volt az  Orbán család jogi képviselője . Épp most  írta meg a 444.hu , hogy a VII. kerületben már öt éve jogellenesen egy magáncég működteti a parkolást, és ezt érdekes módon csak tavaly vette észre a kerület vezetése, és maga Bajkai is, de az ügyben semmi nem történt.   

Közben az MSZP közleményben köszönte meg a Momentum elnökének, Fekete-Győr Andrásnak az, hogy  a belvárosban visszalépett Váradiné Naszályi Márta, az MSZP-Párbeszéd szövetség jelöltjének javára.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Rovatok