Index Vakbarát Hírportál

Megint teljes a zűrzavar a baloldali visszalépésekkel

2018. április 3., kedd 14:12 | hat éve frissítve

MSZP-s és LMP-s vezetők állítólag megegyeztek több választókerületben a visszalépésekről egymás javára. Eszerint a két legproblémásabb körzetben úgy oldanák meg a helyzetet, hogy az MSZP–Párbeszéd a Belvárosban, az LMP-s jelölt Csepelen lép vissza a másik javára. Az elnökségeknek még rá kell bólintani.

Kevesek által várt módon változhat a választási térkép pár nappal a választás előtt. Az MSZP és az  LMP vezetői kedden állítólag megegyeztek két választókerületben, hogy több helyen visszaléptetik egymás javára a jelöltjeiket, hogy lehetőleg egy igazán esélyes baloldali ellenzéki maradjon a Fidesszel szemben – értesült kedd délután az Index.

A megállapodás lényege:

A megegyezés tényét mindkét pártból megerősítette egy vezető, de nem tudjuk, hogy ezenkívül még tartalmaz-e valamit a megegyezés.

A kedd délutáni állapot azonban nem volt még végleges, és a hírek kikerülése után el is kezdőtött az összes pártban a kavarás. A végső verzióra még az elnökségeknek is rá kell rábólintaniuk, így később várható hivatalos bejelentés erről. Az LMP ráadásul  a Jobbik felé is ajánlatot fog tenni, vagyis jobbikosnak könyvelt körzetekben is lehetnek visszalépések.

Belváros: sorra léptek vissza

A belvárosi választókerületről már tavaly kirobbant az ellenzéki vita. Juhász Péter Együtt-elnök ugyanis nekitámadt Fekete-Győr Andrásnak, amikor kiderült, hogy személyesen a Momentum elnöke fog elindulni a választókerületben. Azután kiderült, hogy az LMP, a Jobbik és az MSZP–Párbeszéd is indít persze jelöltet, és a Közös Ország Mozgalom kutatása szerint elég kiegyenlített a verseny: mindannyian 10 százalék körül állnak (a párbeszédes V. Naszályi Márta volt februárban a legerősebb, 18 százalékkal). Világossá vált, hogy visszalépés nélkül senki nem tudja még csak megszorítani sem a 40 százalék körül álló Fidesz–KDNP-s Hollik Istvánt.

Visszalépni azonban sokáig senki nem akart. A helyzet akkor változott meg, amikor Juhász Péter bejelentette a visszalépését pár nappal ezelőtt. Fekete-Győr András ezért egyeztetésre hívta a versenyben maradt ellenzéki társait, hogy készítsenek egy közvélemény-kutatást: aki a legnépszerűbb állva marad, a többiek visszalépnek. A jobbikos Losonczy Pál nem ment el az egyeztetésre, és annyit üzent, nem lép vissza semmiképp. Az MSZP–Párbeszéd és az LMP jelöltje pedig nem szimpatizált a kutatás ötletével. Fekete-Győr ennek ellenére saját költségén mégis elkészíttette, majd mivel az V. Naszályit hozta ki legesélyesebbnek, ezért visszalépett hétfőn.

Ezután némileg meglepő fordulat V. Naszályi visszalépése Csárdi Antal javára. A döntés mindenesetre azt jelenti, hogy a körzetben az LMP-s lett a legesélyesebb ellenzéki kihívója Hollik Istvánnak.

Csepel: az MSZP is elindult a 2014-es győztessel szemben

Csepel miatt január első napjaiban robbant ki a vita az ellenzéki oldalon. Ugyanis kiderült, hogy az MSZP–Párbeszéd a Hajdú-Bihar megyéből érkező Bangóné Borbély Ildikót indítja itt. Pedig 2014-ben az Együttben politizáló Szabó Szabolcs győzte le a fideszes Németh Szilárdot.

Az MSZP megkereste Szabót tavaly, legyen az ő jelöltjük, ám az Együtt politikusa ezt visszautasította. Ezután készültek kutatások, amelyek szerint biztosan Németh Szilárd kerül ki győztesen, ha nem lesznek visszalépések.

Az LMP-s jelölt visszalépése Bangóné javára most azt jelentené, hogy Bangóné esélyei növekedtek a győzelemre. Ám ha Szabó állva marad, nyilván sok szavazatot elvihet a szocialista politikustól.

Update: Cikkünk megjelenése után Karácsony Gergely azt közölte a cikkünkben szereplő információkról, hogy "sajnos kacsa". Úgy tudjuk, a pártok közti egyeztetés valóban megtörtént, ám az egyezség nem mindenkinek tetszett, így az MSZP elnöksége nem hagyta jóvá. Információink szerint ma, azaz kedd éjszakára újabb egyeztetést szerveztek, amelyre az Együttet is meghívták. 

Update2: Kedd estére további nyilatkozatok jelentek meg a visszalépésekről. Szél Bernadett, némiképp ellentmondva Karácsony Gergelynek, azt nyilatkozata az Azonnali.hu-nak, hogy igenis vannak tárgyalások az LMP és az MSZP-Párbeszéd között. Karácsony később a budai fórumán bejelentette: négy körzetben hajlandóak visszalépni (Gödöllő, Szekszárd, Csepel, Belváros), amennyiben az LMP és az Együtt visszalép azokon a helyeken, ahol nincs esélyük nyerni.  Itt tartunk kedd este 9 órakor.

Borítókép: Kunhalmi Ágnes a Magyar Szocialista Párt (MSZP) budapesti elnöke és Csárdi Antal az LMP fõvárosi képviselõje. Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Rovatok