Index Vakbarát Hírportál

Jó pár levélszavazó megszívhatta

2018. április 5., csütörtök 17:43 | aznap frissítve

Több külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyartól kaptunk levelet az utóbbi napokban, akik nagyon szeretnének szavazni, de a határidő közeledtével önhibájukon kívül nagyon valószínű, hogy nem tudnak majd. Ugyanis a magyar lakcímmel nem rendelkező magyarok levélben szavazhatnak, ehhez viszont postán kell(ett volna) kapniuk egy nagy borítékot, benne a szavazólappal, amit április 7.-én, szombaton éjfélig vissza kell juttatniuk Budapestre, a Nemzeti Választási Irodának. 378 449 ilyen választópolgár van, nem lehet tudni, hányan vannak, akik nem kapták meg időben a szavazólapot.

Rózsa Norvégiában él, nincs magyarországi lakcíme, ezért levélben szavazhat. Örült ennek a lehetőségnek, mert máskülönben nyolc órát kellene utaznia a személyes szavazásért Oslóba. A szavazólapja viszont csak április 3-án, kedden érkezett meg. „Rögtön kitöltöttem és fel is adtam postán, de mint kiderült, legközelebb szerdán, április 4-én 16 órakor viszik el a leveleket.

A szavazatomnak április 7., szombat éjfélig kell megérkeznie a Nemzeti Választási Irodához, de vajon megérkezik-e a levelem a kicsi norvég városomból a magyar fővárosba? A privát leveleim elsőbbségi jelzéssel jó esetben egy hét alatt szoktak hazaérni”

- írta szomorúan az Indexnek. Rajta kívül Los Angeles-i, torontói, ausztrál külhoni magyarok felháborodott leveleivel és Facebook-posztjaival találkoztunk.

Eszter például április 5-én csütörtökön még nem kapta meg a szavazólapját tartalmazó levélcsomagot az ausztráliai Sydneyben. „Ha holnap ideér a posta, akkor még utolsó percben, vasárnap lesz lehetőségen személyesen leadni a szavazatomat a külképviseleti irodában, de szombaton nincs erre lehetőség. Amennyiben viszont nem ér ide a posta, sok külföldön élő magyar ki lesz zárva a szavazásból.

Ez egy demokratikus jogállamban teljes mértékben elfogadhatatlan és alkotmányellenes”

- írta az Indexnek. Eszter a sydney-i magyar konzul Facebook-oldalán is felvetette ezt a problémát, ahol két nappal a határidő előtt a konzul a türelmét kérte, és azt javasolta, hogy ha mégsem tud szavazni, akkor majd utólag próbáljon meg jogorvoslatot kérni. 

Az RTL Klub Híradója szerint a probléma az, hogy a választási iroda megkésve, március 21-én postázta ki az utolsó levélcsomagokat. 

Ha valakinek nem érkezett meg, és így nem tudta időben, a szavazás napjáig visszaküldeni a borítékot, akkor a szavazata elveszik.

Az RTL-es riportban Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke ezért azt javasolta, aki későn kapta meg a levélcsomagot, ne adja fel a megadott budapesti címre, hanem juttassa el a legközelebbi külképviseletre a választás időtartama alatt, és onnan majd hazaszállítják azokat a külképviseleti szavazatokkal együtt (utóbbi azokra a választókra vonatkozik, akiknek van magyarországi lakcíme, de külföldön szavaznak).

Sok külföldön élő magyar viszont messze lakik a külképviselettől, például a fentebb bemutatott Rózsa is, hatórányira. Akinek van magyarországi címe, csak személyesen, külképviseleten szavazhat, például Bernadett is, aki blogot vezet a költségeiről és utazásáról egy Seattle melletti városkából a San Jose-i szavazóhelyiséghez.

"A szavazóurnáig 1380 Km-t kell megtennünk. (....Annyira kíváncsi vagyok, hogy mennyien vállalnak be hasonlót....) A mi időnk szerint szombaton adjuk le szavazatainkat, és nagyon remélem, hogy sikeresen. Élek a gyanúperrel, hogy nem fog összejönni.... Egy blogot is kezdtem erről a huncutságról, mert vezetni fogom az összes utazáshoz, választáshoz kapcsolódó költséget, élményt, bemutatom a folyamatokat, és persze magát az utat. A blogot azért kezdem el, mert szeretném ha Magyarországon minél többen megtudnák mit jelent külhoni magyarként funkcionálni manapság. A választás számunkra szinte lehetetlen, vagy olyan szélsőséges out-of-the-box gondolkodást igényel, amit nem sokan tehetnek meg. Szerencsések vagyunk, hogy el tudunk menni szavazni, de tőlünk is áldozatokat igényel. A férjem évenkkénti 15 szabadnapjából most elhasználunk 8-at, amit időarányosan még meg sem kaphatna" - írta az Indexnek.

(Borítókép:  A Nemzeti Választási Iroda munkatársai a külföldről érkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatait dolgozzák fel az iroda budapesti központjában 2018. április 3-án. - fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok