Index Vakbarát Hírportál

Soros: Bármennyi pénzt kérhet a Fidesz

2018. április 6., péntek 06:08

1989-ben készült úgynevezett napi operatív információs jelentéseket idéz a Magyar Nemzet pénteki száma arról az egyébként köztudott tényről, hogy csaknem harminc éve, nem sokkal megalakulása után milyen jó kapcsolatot ápolt a Fidesz Soros Györggyel. Egy május feljegyzés szerint „olyannyira kivételezett figyelmet élvez a Fidesz pályázata [ezt pár nappal korábban nyújtották be], hogy támogatja az összeg odaítélését, „bármekkora is legyen az”.

Egy jelentésből kiderült, hogy a párt ekkor saját rádió létrehozását tervezte, Fodor Gábor ehhez 200 000 dollárnyi költségvetéssel számolt, az épp Amerikában lévő Szájer József pedig azt közölte, hogy ha időben megkapja a költségvetést, „akkor komoly külföldi támogatásra is számíthatnak.” A Magyar Nemzet szerint „a szándék olyannyira komoly volt, hogy Soros közbenjárására az amerikai NBC társaság egy tervet is összeállított az indítással kapcsolatban.”

A cikk idéz egy olyan jelentést is – azt nem írják, mikorról, de más forrásból tudni lehet, hogy 1989 októberéből –, amely szerint Miszlivetz Ferenc (a Soros-pénzből létrejött Kelet-Európa Kutatócsoport alapítója) arról panaszkodott, hogy csapatának egyes tagjai, így Molnár Péter, Fodor Gábor, Orbán Viktor és Kövér László, „felvették a nagy összegeket, de cserébe eddig még egyetlen tanulmányt sem adtak le”. Miszlivetz úgy véli, hogy ez a „linkségük a politikai presztízsüknek sem tesz valami jót, ha nyilvánosságra kerül”.

Rovatok