Index Vakbarát Hírportál

Az összefogás is kevés volt Szélnek, csak a csoda segíthet

2018. április 9., hétfő 01:07

Szél Bernadetten, az LMP miniszterelnök-jelöltjén múlhat, hogy legyen ellenzéki terület Pest megyében, Szél ugyanis a Pest 2-es választókerületben annyira közel áll fideszes ellenfeléhez, Csenger-Zalán Zsolthoz, hogy nem is hirdettek végeredményt – ezt majd csak a külföldi szavazatok megérkezése után teszik meg, de a legvégén, 95,56 százalékos feldolgozottság mellett Csenger-Zalánnak áll a zászló.

Szél eredménye – pár száz szavazaton belül van – óriási eredmény a négy évvel ezelőtti eredményhez képest, akkor az MSZP, Együtt, DK, PM, MLP közös jelöltjeként induló Dr. Szabóné Müller Tímea Nóra 20 százalékkal kapott ki Csenger-Zalántól. Igaz, Szél javára mindenki visszalépett a baloldalon, itt ment az egyik legjobban a koordináció a baloldali pártok között. De azt feledjük, hogy a Kétfarkú Kutyák egyedül több szavazatot vittek el, mint amennyi Szélnek a győzelemhez kellene, és még a Demokrata Párt is vitt el majdnem 600-at.

Négy éve a 8-as választókerület – Szigetszentmiklós – volt a legszorosabb, ahol Bóna Zoltán kevesebb, mint 8 százalékkal nyert, itt most Bóna növelte fölényét, majdnem 10 százalékra. Ahhoz képest, hogy a Medián például az átszavazási hajlandóság alapján Stefanik Zsoltot esélyesnek hozta ki Bónával szemben.

Nagykáta környékén (Pest 9) meg sem látszott, hogy a választás hetében a fideszes Czerván György lovardás botrányba került, úgy nyert 50 százalék fölötti eredménnyel, hogy picit még javított is a 2014-es, egyébként szintén 50 százalék fölötti eredményén.

Cegléd környékén (Pest 12) a balosok nem voltak hajlandók átszavazni a jobbikos Volner Jánosra, a fideszes Földi László 20 százalékot vert rá, összesen 53 százalék fölött kapott, ami messze elmaradt a fej-fej melletti előrejelzésekhez képest.

Pest megyében az országoshoz képest nagyobb volt a szavazási kedv, 70,38 százalék ment el szavazni, a megyén belül a 2-es választókerület (Budakeszi) nyert 77,91 százalékkal.

Papírforma Bács-Kiskunban

Nem volt nehéz megjósolni, hogy a tradicionálisan fideszesnek számító Bács-Kiskun hat választókerületében a négy évvel ezelőttihez hasonló eredmények születnek 2018-ban, vagyis a Fidesz hatból hat kerületet behúz.

Sőt, sikerült még a 2014-es eredményeket is felülmúlni, akkor csak öt helyen nyertek 50 százalék fölött – igaz, a legszorosabb területen, a Bács-Kiskun 6-ban Zsigó Róbert is 49,66 százalékkal nyert –, 2018-ban viszont mindenhol 50 százalék fölé mentek, Kiskunfélegyháza körzetében Lezsák Sándornak ráadásul majdnem a 61 százalék is összejött.

A megye Fidesz-hűsége természetesen az országos listánál is kijött, a Fidesz 55 százalék fölött kapott, a dobogós helyeken pedig a Jobbik csúnyán elverte az MSZP-Párbeszédet.

A megyei részvétel egyébként némileg elmaradt az országostól (66,44 százalék).

Rovatok