Index Vakbarát Hírportál

Juhászékat padlóra küldték anyagilag, de folytatnák

2018. április 10., kedd 10:37

"Üzenet Orbánnak, Sorosnak, tehát a teljes magyar spektrumnak, köztük neked" - így kezdődik az a Facebook-poszt, amiben Juhász Péter (Együtt) élőben jelentkezett be. 

Az Együtt az 1 százalékot sem érte el a választásokon, a párt ötfős elnökségének vissza kell fizetnie a költségvetésből kapott 190 millió forintnyi kampánytámogatást. Ezen felül még van a pártnak 25 milliós bankhitele is. "194 milliót kell összegyűjtenünk, ötünknek, az Együtt elnökségének.  A kampánytámogatást kell visszafizetnünk, mert MSZP-s emelési javaslatra azt fogadta el a Fidesz, hogy akik nem érik el az 1%-ot, a személyes vagyonukkal feleljenek érte. Így most 5 ember lakása, egzisztenciája, családja van veszélyben." - írták a videó mellé, és megadták a személyes bankszámlaszámaikat is, összesen ötöt.

"Azért van öt, mert ez az üzenet nem csak neked szól, aki 1-2-10 ezer forinttal akarsz nekünk segíteni szolidaritásból, hanem azoknak a Soros Györgyöknek is, akik azt is szeretnék, hogy folytassuk. Ugyanis ha összejön a 194 millióra még többlet is, akkor folytati is tudjuk. Hát rajtad a sor!" - írták. 

Juhász az élő videóban azt mondta, nem adják fel, nem fog megszabadulni tőlük Orbán Viktor. Juhász szerint őket nem a parlamenti mandátum hajtotta, nem azért, hogy bekerüljenek a parlamentbe, hanem az, hogy megbuktassák az Orbán-rezsimet. 

"Itt egzisztenciák mennek szét, de ha segítetek, együtt maradunk és meg tudjuk csinálni" - mondta Juhász, aki szerint nem a parlamentben fognak eldőlni a dolgok.  

Rovatok