A Jobbik választási kudarca után a nyilvánosságban kezdték el a párt néppártosodását bírálni azok a figurák, akik korábban elszenvedői voltak ennek a folyamatnak. Jóllehet Vona Gábor lemondása után még nem dőlt el, kik vezetik majd a pártot, sokat elárul a szervezet jövőjéről, hogy a szervezet legbefolyásosabb embere, Szabó Gábor pártigazgató is a néppártos vonalat vinné tovább.
Budapestre kellett jönnöm a rendkívüli elnökségi ülésre, ezért később teszem közzé a hosszabb elemzésemet, amely a bukás eddig kevésbé ismert hátterét is megvilágítja majd
– írta Facebook-oldalán Toroczkai László fél nappal azután, hogy nyilvánvalóvá vált, a Fidesz kétharmadot szerzett, a Jobbiknak nem sikerült leváltania a kormányt. „Gondolom, hogy mondanom sem kell, hogy valószínűleg ez lesz a legnehezebb elnökségi ülésünk” – tette hozzá, de aki egy hosszabb elemzést várt volna a Jobbik legszélsőségesebbnek tartott politikusától, csalódnia kellett.
Időközben ugyanis Vona Gábor pártelnök lemondott és jelezte, hogy a parlamenti mandátumát is visszaadja. Ezt pedig a Vonát órákkal korábban a nyilvánosság előtt kifejezetten keményen támadó Toroczkai annyira férfias tettnek tartotta, hogy már nem ment bele mélyen a sérelmeibe.
Borítékolható volt, hogy a néppártosodást korábban ellenző jobbikosok egy bukás után a párt elnökét fogják támadni.
Vona volt ugyanis az, aki bár 2013 környékén egy olyan pályára állította a Jobbikot, ami a szervezet radikális szárnyához tartozó figuráknak nagyon nem tetszett. Vona mások mellett ekkor szorította háttérbe Novák Elődöt, aki ugyan radikális körökben is elég megosztó személyiségnek számít, de "szélsőjobboldali médiaérdekeltségei" okán sokan úgy vélték, befolyása lehet a Jobbik megítélésére a radikális táborban. A párt EP-képviselője, Morvai Krisztina is ekkor lett félreállítva.
Morvai maga mondta el a kampányban a sajtónak, hogy mennyire megsértette őt az, hogy Vona évek óta ignorálja és semmiről nem kérik ki a véleményét. A radikálisok, köztük a gárdisták vagy éppen Budaházy György persze joggal érezhették, hogy Vona cserben hagyta őket, noha még 2010-ben gárdamellényben vonult be az Országgyűlésbe, ezzel is jelezve: a gárdistákkal van (Vona és a Jobbik történetéről itt olvashatja részletes elemzésünket). Volt is mit megköszönnie a radikálisoknak: a Jobbik felemelkedésében és abban, hogy nyolc évvel ezelőtt bejutottak a parlamentbe, jelentős szerepe volt a Magyar Gárda aktivistáinak.
A mostani kampányban aztán Morvaira le is csapott a Fidesz, aminek a vége az lett, hogy a korábban még a Jobbikot éltető jogásznő a végére nyíltan Orbán Viktor szekerét tolta. De még a Jobbikhoz korábban közel álló Budaházy György is inkább a Fidesz-kormányt dicsérte, amikor a Magyar Időknek adott interjújában hosszan fejtegette, miért érdemelnék meg a bíróságok, ha a Fidesz megpiszkálná őket. "A bíróságok és a kormány között érezhetően feszültség van. Érzékelésem szerint a kormány rászánta magát arra, hogy a bírósági intézményrendszeren belül is változtatásokat hajtson végre. És szerintem erre szükség is van" - nyilatkozta a lapnak idén februárban.
A kampányban Toroczkai is kockázatot jelentett a Jobbiknak. Bár alelnök volt, ezt amolyan kirakatposztként kaphatta meg, nehogy a néppártosodás során teljesen elveszítse a Jobbik a radikálisabb szavazóit.
Legalábbis erre utal, hogy maga Toroczkai állítja: hiába lett a párt alelnöke (már a néppártosodási folyamat elindítása után), stratégiai döntésekbe nem vonták be. Ez azt jelzi, hogy bár Vona még azután is egyensúlyozott valamennyire a régi és a kiszemelt új szavazóbázis között, hogy beindította a néppártosodási folyamatot, a szélsőségesebb arcoknak már tényleg nem akart lapot osztani.
De egyébként nemcsak Vona igyekezett kerülni a balhékat, hanem maga Toroczkai is. Amikor 2015-ben a menekültválság berobbant, Toroczkai és a nagyon kemény Betyársereg között is éppen amiatt alakult ki feszültség, hogy az egyébként szélsőségesként elkönyvelt és a migránsokat látványosan megvető politikus sem akart már komolyabb balhékat a déli határvidéken, Ásotthalom környékén.
Vona környezetében azt állítják, hogy a néppártosodás sikerében a pártelnök őszintén hitt. Ezt a volt pártelnök ellenfelei is így tartják. „A listás mandátumról való lemondásával is meglepett sokunkat, azt már nem is vártuk volna tőle el. De ő nem egy Harrach Péter-féle megélhetési politikus; ha Vona Gábor valamit csinál, azt hittel, teljes erőbedobással csinálja” – írta róla az a Novák Előd, aki a leginkább meg lehetett rá sértődve.
A Fidesznek mindenesetre jól jött, hogy Vona viszonylag gyorsan akarta levezényelni a néppártosodást: a sértett, háttérbe szorított tagokat a kormányhoz közeli sajtó felölelhette. Érdekes helyzet állt elő: az egyre radikálisabb és az idegengyűlöletet csúcsra járató Fidesz egyrészt azzal támadta a Jobbikot, hogy rasszista és antiszemita, miközben azt vetette a szemére, hogy cserben hagyta a rasszistákat, egyúttal olyan alakoknak adott médiafelületet, akik nyíltan szélsőségesek.
A kampány végére már a Jobbikkal korábban igencsak kritikus nemzetközi sajtó nagy része is úgy foglalt állást, hogy a két párt helyet cserélt és retorikájában a Fidesz szélsőséges, míg a Jobbik mérsékelt lett.
Az biztos, hogy a Jobbik szellemi holdudvarában a néppártosodást tartották a jó iránynak. Nem csak szavazókat, de olyan értelmiségieket is magához tudott csábítani a párt, akik korábban szóba sem álltak volna velük.
A végén már a Jobbikot korábban életveszélyesnek tartó balliberális elit néhány emblematikus figurája is elfogadta a pártot, ami persze még inkább élezte a feszültséget a szervezeten belül megmaradt radikálisok és a néppártosodást levezénylő Vona között. A legnagyobb meglepetést nyilván Heller Ágnes filozófus okozta, aki a végén már a Jobbik javára léptetett volna vissza baloldali politikusokat. Ez muníciót adott a Fidesznek is, amelyik hiteltelennek állította be nem csak azokat, akik hirtelen Vona támogatóivá váltak, hanem a pártelnököt is, aki egy ekkora kanyarral akarja kicserélni a szavazótáborát.
Jóllehet viszonylag rövid idő alatt kellett 180 fokos fordulatot tennie a pártnak, a kormányváltás pedig elmaradt, a Jobbik országos választmányában és a párt holdudvarában ma már többségben vannak azok, akiknek jóval komfortosabb a középre húzás, mint visszatérni a szélsőséges politikához.
Úgy tudjuk, hogy ezt az április 8-ai bukta után "házon belül" Szabó Gábor pártigazgató is értésre adta,
márpedig kezdetektől őt tartják a párt legbefolyásosabb alakjának. Az is sokatmondó, hogy miután Toroczkai az áprilisi vereség után pár órával már nyíltan nekiesett Vonának, azt állítva, hogy ha marad, akkor ezzel kivégzi a Jobbikot, elnökségi tagként az a Sneider Tamás védte meg a később leköszönő pártelnököt, aki korábban szintén nem éppen a mérsékeltebb tábort erősítette.
A néppártosodást továbbra is helyeslők azzal érvelnek, hogy a Jobbik minőségi cserét hajtott végre a szavazótáborában és ez az egymillió körüli ember, aki rájuk szavazott, már nem ugyanaz, amelyik 2010-ben vagy négy évvel később adta le a voksát. A Vonát és a mérsékelt irányvonalat hibáztató radikálisok ugyanakkor azt hangoztatják, az egyéni jelöltre adott szavazatok nem a Jobbik táborából, hanem baloldalról, a „taktikai átszavazásoknak” köszönhetően érkezett. Valóban van olyan olvasata ennek a történetnek, hogy a néppártosodás nem jött be. Az látszik ugyanakkor, hogy a választókerületek többségében egyéniben jobban szerepeltek, mint négy éve, és a néppártosodással összefüggésben némi területi kiegyenlítődés is megfigyelhető a támogatottságukban.
A Jobbikot bíráló szélsőjobboldaliak pedig azt vetik Vona szemére, hogy ha nem árulta volna el a Jobbik radikalizmusát, akkor most lehetne borogatni a kukákat az utcán, ahogy tették ezt 2006-ban. Igaz, ezekben az érvelésekben is van egy nagy adag ellentmondás, mert ugyanazek a szélsőségesek hitték el azt a narratívát is, hogy Vonával ellentétben a Fidesz valóban a keresztény Európa megmentője.
Úgy tűnik egyébként, hogy a mérsékelt irányvonal tartása eleve könnyebb lesz most a pártnak, mint a restauráció. Jóllehet Vona jelezte, kiszáll a politikából, könnyen lehet, hogy a háttérben azért még jelen lesz. Ez nem lenne példa nélküli az ellenzéki oldalon, elég csak Schiffer Andrást említeni, aki ugyan visszavonult, de éppen a választás után derült ki, hogy még igenis van szava az LMP-n belül.
A Jobbik legextrémebb tagjai már évekkel korábban otthagyták a szervezetet, egy másik részük pedig már korábban is tisztában volt azzal, hogy a radikalizmussal nem tudnak tömegeket bevonzani és a párt legfeljebb csak a témáikat lenyúló Fidesz kistestvére marad. 2006 után a Jobbikra éppen azért volt szüksége a Fidesznek, hogy egy-egy témát rajta keresztül tudott tesztelni. Ha látta, hogy egy-egy jobbikos ötletre vevők a választók, akkor azt megcsinálták. Ezt a taktikát a fideszes Tállai András is elismerte, de azzal, hogy a Jobbik ezt egyfajta leleplezésnek dobta be a mostani kampányban, nem sok értelme volt. Ráadásul ennek van egy olyan vetülete is, hogy ezzel a Jobbik akaratlanul is azt kommunikálta: ha a Fidesz megcsinálja a Jobbik programját, akkor semmi szükség nincs a Jobbikra.
Mindenesetre Azzal, hogy a Jobbik elkezdte megpróbálni bevenni a centrumot, nemcsak ellenféllé, hanem feleslegessé is vált a Fidesz számára: a szélsőségeseket Orbán Viktorék már nem tudták maguk elé tolva lakmuszpapírként felhasználni.
Bár a kormányzat az elkövetkezendő időkben valószínűleg azon fog fáradozni, hogy erősítse a Jobbikban kialakult belső konfliktusokat (ahogy más ellenzéki pártoknál is nyilván próbálkozni fog ezzel), a szélsőjobbról középre forduló ellenzéki pártnak ettől függetlenül sem lesz könnyű dolga. Egyrészt szembe kell nézniük azzal a ténnyel, amivel a többi ellenzéki erőnek is: ha nyolc év alatt sem tudták megszorítani az Orbán-kormányt, akkor miért éppen a következő négy évben sikerülne ez nekik, amikor a rezsim még jobban bebetonozhatja magát az újabb kétharmaddal? Másrészt ha a Fidesz tényleg le akarja őket darálni, akkor arra az Állami Számvevőszék 660 millió forintos bírsága elég jó lehetőségnek tűnik. Egy ekkora büntetés már alaposan megrogyaszthatja a pártot, főleg a vidéki infrastruktúráját - ez utóbbi pedig szintén a Fidesznek kedvez majd.
(Borítókép: A Jobbik rendezvénye 2013 október 23-án - fotó: Németh Sz. Péter / Index)