Index Vakbarát Hírportál

Toroczkai kimondta: lenne Jobbik-elnök

2018. április 12., csütörtök 16:39 | aznap frissítve

A választás után Toroczkai László, a Jobbik alelnöke, Ásotthalom polgármestere nyíltan nekiment Vona Gábornak és a néppárti fordulatnak. Az ásotthalmi polgármester rögtön Vona lemondását követelte, ami azóta már meg is történt. Toroczkai eddig nem jelentette ki egyértelműen, hogy vezetné-e a pártot, de a Délmagyar kérdésére csütörtökön már igen.

Ha felkérést kap, vagyis a tagszervezetek legalább 20 százaléka jelöli őt, akkor "nem szalad el a feladat elől".

Toroczkai arról is beszélt, hogy a lehető leggyorsabban tervezik a tisztújító kongresszus megtartását, szerinte egy hónapon belül eldől minden. Arról, hogy hogyan tudja majd összeegyeztetni a polgármesteri és a pártelnöki feladatait, szerinte még korai beszélni.

Arról, hogy mi történik a Jobbikban, és, hogy van-e esély arra, hogy a néppártosodás után megint egy szélsőségesebb irányvonal érvényesüljön a párt vezetésében, ebben a cikkben írtunk részletesebben.

Rovatok