Index Vakbarát Hírportál

Az év első kormányellenes tiltakozásán több rendőr volt, mint tüntető

2019. január 2., szerda 11:53

Érdektelenségbe fulladt az év első kormányellenes tiltakozása, egy flashmob, amit a Párbeszéd szervezett szerda délelőttre  a Várban kialakított miniszterelnöki hivatal előtt. Az akciót elvileg Orbán Viktor első munkanapjára időzítették, csakhogy a január elsején még Brazílában, Jair Bolsonaro szélsőjobboldali elnök beiktatási ünnepségén tartózkodó miniszterelnök nem bukkant fel, így a tiltakozás kimerült annyiban, hogy

Az óriási rendőri készültség közepette végrehajtott akción csak a támogatottsággal alig rendelkező Párbeszéd vett részt, még a vele pártszövetségben álló MSZP sem képviseltette magát. Az erre rákérdező hvg.hu tudósítójának V. Naszályi azt mondta, meghívták az első kerületi pártokat,

de nagyon korán van, most kezdődött az év,

Az egész flashmob hét percig tartott.

Borítókép: Huszti István / Index.

Rovatok