Index Vakbarát Hírportál

Gyilkosságért elítélték, megszökött, majd fűtermesztésből élt a százhalombattai férfi

2019. január 7., hétfő 09:34

Egy negyvenöt éves százhalombattai férfit előre kitervelten elkövetett emberölés miatt jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetésre ítéltek. Mivel büntetését nem akarta leülni, ezért 2010 júliusában Spanyolországba menekült. 2012 végén aztán visszajött Magyarországra, és hamis román személyi igazolvánnyal, román állampolgárként és guineai vezető engedéllyel, de budapesti lakosként jelentkezett be az országos személy-nyilvántartási rendszerbe.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a férfi 2013-ban elhatározta, hogy 

mivel bujkálásra kényszerül, abból fog megélni, hogy kannabiszt fog termeszteni és értékesíteni.

A magokat külföldről szerezte be, amiket tápkockákban nevelt, és eleinte szabadtéren termesztett. Majd inkább elhatározta, hogy klónozással fogja szaporítani az állományát a budapesti bérelt lakásának egyik szobájában. A befolyt pénzből álnéven előbb Uszódon vett lakást 1,4 millió forintért, majd később Csávolyon 3,8 millióért. Itt kapcsolták le 2016 októberében a rendőrök.

A házkutatásnál többek között kézi permetezőt, 27 darab trafót, 12 darab időzítő kapcsolót, 2 darab szagelszívót, őrlőket, digitális mérlegeket, fecskendőket, 143 tő növényt és közel 6 kiló növényi törmeléket találtak.

A férfi három és fél év alatt több mint 1400 tő kannabiszt termesztett.

Mindezek mellett még egy hangtompítós, öntöltő pisztolyt és tíz darab lőszert is találtak nála, ami miatt szintén felelnie kell.

A férfit az ügyészség jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelemmel, lőfegyverrel visszaéléssel, lopással, közokirat-hamisítással és hamis magánokirat felhasználásával vádolja, és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt majd.

Rovatok