Index Vakbarát Hírportál

A rendőrség megmagyarázza, miért normális ügymenet, hogy feltörve érkezik a bőrönd a reptéren

2019. január 9., szerda 12:36

Október végén számoltunk be arról, hogy Zsolt nevű olvasónk és utastársai bőröndjei feltörve, nyitottan érkeztek meg a szállítószalagra Rómában. Zsolték Budapestről indultak, és azt gondolták, biztos Ferihegyen fosztották ki a csomagjukat, úgyhogy ezért, illetve részben azért, mert Rómában elhajtották őket, Budapesten tettek feljelentést.

Nem biztos persze, hogy a sejtésük helyes volt, mert nem sokkal később Rómában elfogtak egy csomagfosztogató brigádot, ám ettől függetlenül a cikk lavinát indított el, özönlöttek a sztorik a szerkesztőségünkbe arról, hogy Ferihegyen kitől mit nyúltak le, és sikerült belsős emberekkel is beszélnünk arról, hogyan folyik szabadrablás a csomagoknál.

Zsolt most újra jelentkezett a szerkesztőségünknél, mégpedig azzal, hogy 

elutasították a feljelentését. 

"Ami számomra érdekes, hogy az elutasításban szó sincs arról hogy a felfeszített zárszerkezeten szemmel látható mechanikus, idegen eszköz általi sérülés van, ill. a gyorskötöző hogy sérülhetett meg, inkább mindent a szállitószalagra fognak... no comment", írta levelében Zsolt.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság levelét el is küldte nekünk, a lényeg a következő pár bekezdés:

Persze ne legyünk igazságtalanok, ez nem azt jelenti, hogy nem nyomoztak a rendőrök, a határozat indoklása szerint kiderítették, kik voltak a rakodók, és végignézték a zártláncú kamerák felvételeit is, de azokból nem volt megállapítható bűncselekmény.

Rovatok