Simon Dóra könyvelő, a testvére Anett pedig eladó. Egy tavaly októberi átlagos napon rettenetesen szövevényes kafkai történet közepén találták magukat egy férfi németországi halálával kapcsolatban, aki elvileg 15 éve nem látott édesapjuk. Alig-információk alapján, nyelvtudás nélkül próbáltak eligazodni az ügyben, megkeresték a külügyi szerveket, a rendőrséget, a legkülönfélébb hatóságokat, de úgy érzik, érdemi segítséget senkitől nem kaptak. Most az elhunyt férfit korábban kezelő kórház 28 ezer eurót követel rajtuk.
Tavaly október 6-án kora este rémes vonatbaleset történt Hamburgban. Egy erősen ittas férfit gázolt el a hamburgi főpályaudvarról a Harburg állomás felé tartó gyorsvonat, a hivatalos német rendőrségi közlemény szerint az 58 éves férfi borzalmasan részegen a forgalmas vonatsíneken próbált gyalogosan áthaladni, amikor elsodorta a szerelvény. A vonat 22 éves vezetője meglátta ugyan a férfit, de az ütközést nem tudta elkerülni, a masiniszta a Shz.de online lap információi szerint később sokkos állapotban került kórházba.
„Tűzoltók szabadították ki a baleset sérültjét, és a mentők kórházba szállították. Az 58 éves férfit súlyos sérülésekkel (törésekkel) intenzív osztályon ápolják. A szövetségi rendőrség munkatársai a helyszíni vizsgálatok alapján az idegenkezűséget kizárták” – írta a baleset másnapján a hamburgi rendőrség közleménye, ebben azt is írják, hogy a férfinak 3.1 ezrelékes véralkoholszintje volt. (A Webbeteg szerint ez már az alkoholmérgezés állapota.)
A balesetről több helyi lap is beszámolt azonnal, főként, hogy a gázolás komoly közlekedési problémákat okozott: a vonatforgalom közel másfél órán át állt Hamburgban.
Pár nappal később Simon Dóra és Anett egy rég nem látott nagynénitől annyit tudott meg, hogy édesapjukat, Gyulát baleset miatt egy hamburgi kórházban kezelik. A nagynéni onnan értesült a balesetről, hogy egy helyi rendőr feltűnt Budapest környéki lakásánál.
Mivel a testvérpár egyik tagja és édesanyjuk sem beszél idegen nyelveket, és fogalmuk sem volt, hogy egy ezer kilométerre történt külföldi baleset esetében mi a teendő, azonnal a berlini magyar nagykövetséghez fordultak. „Habár egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot, nem is tudtunk róla semmit az elmúlt 15 évben, mégiscsak az édesapánk. Segítséget, tájékoztatást szerettünk volna, hogy ilyen esetben mi a teendő és milyen lépéseket kell tennünk" – mondja Simon Dóra.
Innentől kezdve nekiálltak minden követ megmozgatni, hogy információkat szerezzenek, de egy szövevényes rémálom közepén találták magukat, ami még mindig tart, pedig tizenkét különböző német és magyar hatóságnál próbálkoztak segítségkéréssel. Mégis azt mondják: legtöbbet a google fordító segített nekik.
Pedig telefonon beszéltek vagy emaileztek a berlini magyar nagykövetséggel, a hamburgi magyar tiszteletbeli konzulátussal, a hamburgi rendőrséggel, a budapesti kerületi rendőrségükkel, az ORFK-val, az Interpollal, a külügyminisztériummal, a kerületi anyakönyvi hivatalukkal, a hamburgi anyakönyvi hivatallal, az Igazságügyi Orvosszakértői Intézettel, az AZR nevű, németországi külföldi állampolgárok központi adatbázisát felügyelő szervvel és a hamburgi anyakönyvi hivatallal is.
Simon Anett és Dóra legnagyobb problémája, hogy
egyáltalán nem biztosak abban, hogy a férfi, aki balesetet szenvedett, és akinek ők kifizették a hamvasztását 1600 euróért (kb. 514 ezer forintért), és aki miatt most 28 ezer eurós kórházi számla kiegyenlítését követelik rajtuk, valóban az édesapjuk volt.
Az Index rendelkezésére bocsátott emailekből látható, hogy a testvérpár a baleset után azonnal (tavaly október 11-én) kért segítséget – először a berlini magyar nagykövetségtől, ahonnan egyből a hamburgi tiszteletbeli konzulhoz irányították őket. A hamburgi tiszteletbeli konzulátusról öt nappal később reagáltak levelükre, és azt írták, hogy a berlini magyar nagykövetség az illetékes az ügyben.
Mindeközben édesapjuk a kórházban meghalt.
Úgy érzik, a konzulátus a kezdeti, legérzékenyebb napokban ide-oda passzolgatta őket. „Azt mondták a telefonban, fogadjunk tolmácsot, és utazzunk Németországba, de erre nem volt anyagi lehetőségünk" – mondja Anett. „Volt, hogy német törvényszöveget csatoltak magyarázatként nekünk, akikről jól tudják, hogy nem beszélünk nyelveket. Nagyon nehézkesen tudtunk szívességből tolmácsokat találni" – teszi hozzá Szilágyi Anikó, a testvérpár édesanyja.
A külügy szerint a követség megfelelően járt el az ügyben. A Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztályán az Indexnek azt mondták, a haláleset ügyében a nagykövetség konzuli osztálya minden lehetséges segítséget megadott a testvérpárnak, amit a magyar és a német törvények adta keretek megengednek. „Folyamatos volt a kapcsolattartás a hozzátartozókkal, az illetékes hatóságokkal, valamint a család által írt minden levelet azonnali intézkedés követett a konzulok részéről" – mondták az Indexnek. Ez valóban látszik az emailekből, rendszeresen válaszoltak nekik, igaz, a konzulátus jogi helyzete miatt érdemi segítségre nem volt lehetőségük.
„A nyelvi nehézségek áthidalása miatt, a hamburgi tiszteletbeli konzulátus munkatársai készek tolmácsolási segítséget biztosítani a hozzátartozóknak, ilyen irányú kérés azonban nem érkezett a konzulátus irányába" – tették hozzá. A testvérek szerint az a tény, hogy közölték: nem beszéltek nyelveket, elégnek kellett volna lennie.
De nem adták fel: bújták az internetet, Google fordító segítségével levelezni kezdtek a hamburgi rendőrséggel. Onnan a lakóhely szerinti rendőrségre irányították őket, ezért Dóra és Anett bejelentést tett a XX.-XXIII. kerületi rendőrkapitányságon, illetve az ORFK-n keresztül kapcsolatba léptek az Interpollal is. Onnan derült ki, hogy a férfi, akit elgázolt a vonat, mielőtt elvesztette az eszméletét, kiváló németséggel Simon Gyulaként azonosította magát.
A férfit, akiről úgy tudták, hogy édesapjuk, végül 1600 euró költségért (kb. 514 ezer forint) egy német temetkezési vállalat bevonásával elhamvasztatták, és kölcsönökből Hamburgba érkeztek egy hónappal a haláleset után, hogy átvegyék a hamvakat.
Amikor Hamburgban voltak, tolmács nélkül, Google fordítóval felszerelkezve személyesen felkeresték a kórházat, és a kórházi dokumentációból kiderült számukra, hogy az elhunyt férfinál semmilyen irat nem volt. A hamburgi rendőrség is fogadta őket, ahol szintén elmondták: az elhunyt férfi valószínűleg hajléktalanként élt, és valóban nem voltak nála iratok. A baleset után kiérkező rendőrnek megmondta a saját és ikertestvére nevét is, illetve hogy ő Magyarországon él. (Ő az a szóban forgó nagynéni, aki Anettet és Dórát értesítette a balesetről.)
SIMON ANETT ÉS DÓRA SZERINT AZ A TÉNY, HOGY A BALESETET SZENVEDETT, VALÓSZÍNŰLEG HAJLÉKTALAN FÉRFI AZ ÉDESAPJUK NEVÉT MONDTA A RENDŐRÖKNEK, EGYÁLTALÁN NEM BIZONYÍTJA, HOGY VALÓBAN Ő VOLT AZ. DE MIRE KIDERÜLT SZÁMUKRA, HOGY A NÉVBEMONDÁS ALAPJÁN AZONOSÍTOTTÁK A RENDŐRÖK, ADDIGRA A HAMVASZTÁS LEZAJLOTT, ÍGY ESÉLYÜK SEM VOLT ARRA, HOGY MEGNÉZZÉK A HOLTTESTET, MEGGYŐZŐDJENEK ARRÓL, HOGY AKINEK A HAMVAI NÁLUK VANNAK, VALÓBAN AZ ÉDESAPJUK.
Ha mégsem az apjuk, akkor egy idegen férfi hamvasztására fizettek 1600 eurót, és most 28 ezret követelnek rajtuk. Ugyanis a kórház a rendőrség alapján Simon Gyulaként azonosította az elhunytat, neki pedig nem volt biztosítása. Ezért a kórház lányainak postázta ki a 28 ezer eurós (kb. 9 millió forintos) kórházi költséget. Azért volt ennyire drága a kezelés, mert nyolc napig gépekkel tartották életben az elhunytat.
„Elhamvasztottak egy iratok nélküli embert, aki bemondott egy nevet. A hamburgi rendőr, aki találkozott vele, nem is ismerte fel a régi fényképen, amit elvittünk magunkkal. Ki tudja, ki volt ez az ember?" – kérdezi Dóra.
A hamburgi rendőrségtől Rüdiger Carstens sajtókapcsolati munkatárs az Index kérdésére azt mondta, valóban semmilyen azonosító iratot nem találtak a férfinál, továbbá hogy Simon Gyula a hamburgi munkahely- és lakcímnyilvántartásban nem szerepel, a hamburgi rendőrséggel soha nem került korábban kapcsolatba, és nem tudják, mióta tartózkodott a német városban. Megkerestük Hamburg város külföldi hajléktalanokkal foglalkozó szervezetét, a Platát is, hogy ismerték-e a férfit, cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
Amikor arról kérdeztük a hamburgi rendőrséget, vettek-e ujjnyomatot a férfitól, akkor azt írták, hogy „a sérült férfi a kórházban még képes volt szóbeli nyilatkozatot tenni, azonban további azonosításra nem volt lehetőség, mert súlyos sérülései miatt azonnal az intenzívre került". A rendőrségről a hamburgi ügyészséghez irányítottak, ahol feltettük kérdéseinket, hogy vizsgálták-e a névbemondáson kívül bárhogy máshogy a férfi személyazonosságát, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.
UPDATE 2019. 01. 21-én: A hamburgi ügyészségről Nana Formbach az Indexnek azt írta, hogy "az elhunyt személyazonosságát a kórházi személyzet állapította meg. A rendőrségnek és az ügyészségnek nincs ezzel kapcsolatban részletes információja, ugyanakkor úgy tudjuk, az azonosítás csak a bemutatkozás alapján történt."
Dr. Varga Rita Mária német joggal is foglalkozó magyar ügyvéd az Indexnek azt mondta, hogy a 28 ezer (kb. kilencmillió forintos) eurós kórházi számla örökségnek minősül, tehát jogilag hagyatéki ügyként kezelendő.
A testvérpárnak nincs kilencmillió forintja. „Kiszámoltam, hogy húsz évig kellene dolgoznom, hogy ennyit ki tudjak fizetni" – mondja Anett.
Mivel az elgázolt férfi magyar állampolgár volt, de Hamburgban tartózkodott, a német jog szerint járnak el a hagyatékát – ebben az esetben a tetemes tartozást – illetően.
„Az örökhagyó gyermekei visszautasíthatják az örökséget írásban a hamburgi illetékes bíróságon, és ha ezt megteszik, akkor a Magyar Állam lesz a törvényes örökös, amely az örökséget nem utasíthatja vissza” – mondta az Indexnek. Simon Anett és Dóra szempontjából a problémát az jelenti, hogy a német jog szerint az örökség visszautasításának határideje dr. Varga Rita Mária szerint hat hét, amely attól az időponttól számít, amikor tudomást szereztek a halálesetről. Az pedig októberben volt, a 28 ezres számláról pedig csak decemberben szereztek tudomást.
Az örökösök (egy másik) ügyvédhez fordultak, és múlt kedden gyorsan lemondtak hagyatéki igényükről és az örökséget visszautasították. Határozat még nem született.
A német fordításokért köszönöm Vincze Barbara segítségét.
(Borítókép: Régi családi fotók a Simon lányokról és édesapjukról. Fotó: Ajpek Orsi / Index)