Index Vakbarát Hírportál

Bíróságra megy a Momentum a rendőrség 100 ezer forintos büntetése miatt

2019. január 15., kedd 09:30

A Momentum Mozgalom november 18-án Szombathelyre is elvitte az ALDE Orbán-plakátos furgonját. Az eseményt be is jelentették a rendőrségen, azonban nem várták meg a bejelentéstől számított 48 órát, amikor kiposztolták az eseményt a Facebookra.

Az új gyülekezési törvény szerint azonban minden, a véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt, amin legalább két ember részt vesz, tilos meghirdetni annak bejelentésétől számított két napig.

A rendőrség emiatt 100 ezer forintra büntette meg a Momentum helyi szervezetének elnökét, Nagy Donátot. Nagy közleményében kifogásolja, hogy a döntést a rendőrség azután sem volt hajlandó módosítani, hogy kérte meghallgatását. Nagy ott is elmondta, hogy nem ért egyet a maximálisan adható büntetési összeggel, mivel nem a bejelentés elmulasztásáról volt szó, csak adminisztrációs hiba történt.

Mint írja, mivel az ügyet egyértelműen megfélemlítésnek tartják, ezért bíróságra viszik.

Momentum: Korrupt, gerinctelen emberré vált az idős Orbán Viktor

(Borítókép: Fekete-Győr András Felcsúton, az ALDE Orbán-plakátos furgonjával 2018. november 15-én. Fotó: Bődey János / Index) 

Rovatok