Index Vakbarát Hírportál

Bayer Zsolt pert vesztett, 300 ezret kell fizetnie Hadházynak

2019. január 16., szerda 13:32

Hadházy Ákos személyiségi jog megsértése miatt indított pert Bayer Zsolt két írása miatt is. A pert első fokon már 2018 márciusában megnyerte, a másodfokú döntés most helybenhagyta azt, így jogerős lett.

Ennek értelmében a perköltségen túl Bayer Zsoltnak 15 napja van, hogy fizessen 300 ezer forintot a független országgyűlési képviselőnek, illetve levélben kell bocsánatot kérnie, ezt a levelet pedig 30 napon át kell elérhetővé tennie a blogján, ahol a kifogásolt írás korábban megjelent.

Hadházy két bejegyzést kifogásolt. 2017. október 31-én Bayer Zsolt arról írt, hogy ha Simicska így bedobta a gecizést, akkor „át lehet vonulni a városon egy transzparenssel, amire az van írva: Hadházy geci, Szél Detti nyeli". Egy hónappal később, november 26-án pedig egy sima „Hadházy egy utolsó, szemét, becstelen gazember" című bejegyzésében azzal kapcsolatban fogalmazott meg kritikát, hogy Hadházy azt állította, a kormány nem mond igazat a nemzeti konzultáció visszaküldött íveinek számáról.

Ezek a taknyok eo ipso ilyenek, és pontosan ezen a helyiértéken kell kezelni Hadházy összes eddigi »tájékoztatóját« a korrupcióról, ezen a helyiértéken kell kezelni ezt a mocskos gazembert. És nagyon helyes: leperelni róla a gatyát is, tanulja meg végre, hol a határ" – írta.

A bíróság jogerős ítéletéből kiderül, hogy a második bejegyzésnél nem állapították meg az emberi méltóság megsértését, mert bár sarkos, lekicsinylő megállapítások, de azok alapvetően Hadházy politikai tevékenységére vonatkoznak. Nem pusztán gyalázkodás volt, hanem egy konkrét politikai tevékenységét kifogásolta a maga stílusában.

Az októberi, „geci-nyeli” poszttal kapcsolatban azonban már megállapította a bíróság, hogy Bayer megsértette Hadházy emberi méltóságát. Itt ugyanis a bíróság szerint Hadházy nem adott okot tevékenységével arra, hogy ilyen kifejezést használjon személyével kapcsolatban, a képviselőtársával való ilyen módon történő párhuzamba állítás pedig különösen megalázó kontextus. A bíróság szerint hiába megy transzparenseken, tüntetéseken ez, nem hozható párhuzamba azzal, hogy a bejegyzés kifejezetten Hadházy megsértésére irányult.

A másodfokú döntés mindezt azzal is kiegészítette, hogy itt a jogsérelem megállapításának nem képezi akadályát az sem, hogy nem minden érintett kért jogvédelmet, akit a közbeszédben a geci" szóval illettek.

És bár a bíróság a konkrét ügyben döntött, az abban leírtak egy részére, azt hiszem, most a fél ország felkapja a fejét:

A kifejezés jelentős nyilvánosság előtti használata pusztán az érintett megalázását, emberi mivoltának sárba tiprását eredményezi. Semmiféle kritikaként, társadalmilag általánosan elfogadott véleményként értelmezhető jelentése nincs

– írta a bíróság.

A perben Hadházy Ákos ügyvédje Bodalai László volt. Bodolai az Indexet kiadó Index.hu Zrt.  igazgatóságának elnöke, és a Zrt.  tulajdonosának, a Magyar Fejlődésért Alapítványnak a kurátora. A periratokat Hadházy Ákostól kaptuk.

Rovatok