Index Vakbarát Hírportál

Kijárta a közjegyzői díjemelést, majd közjegyzőnek állt

2019. január 18., péntek 08:36

A kezdetektől az utolsó simításokig részt vett a közjegyzői díjemelést is magába foglaló szabályozás kidolgozásában az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára, majd megpályázta az V. kerület jegyzői állását. Bodzási Balázs miután ezt tavaly áprilisban elnyerte, júniusban lemondott helyettes államtitkári posztjáról és a parlamenttől száz méterre nyitott közjegyzői irodát – írta a 24.hu. 

„A közjegyzőket az igazságügyi miniszter nevezi ki, a pályáztatással a területi kamarának van előzetes beleszólása a megfelelő személy kiválasztásába. Bodzási esetében a jelek szerint az történt, hogy a miniszter, Trócsányi László az országgyűlési választás előtti napokban megadta a közjegyzői kinevezést helyettes államtitkárának, aki az új kormány megalakulása után még hónapokig foglalkozott a közjegyzői ügyekkel, igaz, ez idő alatt közjegyzőként nem vett fel fizetést.”

Bodzási visszautasította, hogy köze lett volna a szabályozás kidolgozásához: „A közjegyzői díjrendelet közigazgatási egyeztetésére csak jóval ezt követően került sor, amikor én már nem voltam helyettes államtitkár” – válaszolta a 24.hu-nak. A lap azonban úgy tudja, hogy a díjszabályozásokat jelentősen átíró rendelkezés koordinálását július 6-ig Bodzási vitte.

A díjemelést magába foglaló rendelet először októbertől lépett volna életbe, majd január 1-jére módosították a hatályba lépést, végül április 1-jére tolták. A szokatlanul, kétszer is elhalasztott rendelettel közjegyzői munkadíj 200 millió forintos ügyértékig minden ügyértéksávban 4500 forinttal emelkedik majd, az egy óráért felszámítandó munkadíj pedig 1500-ról 5500 forintra nő.

Rovatok