Index Vakbarát Hírportál

Dicsérő interjúban számolt be Szijjártó Péter a sikerekről

2019. január 18., péntek 07:56

Nőtt az illegális bevándorlók száma az EU határán: Törökországba újabb 260 ezer érkezett 2018-ban és nőtt a török-görög határon is az illegális forgalom – közölte Szijjártó Péter a Kossuth Rádió reggeli műsorában. „Kőkemény intézkedéseket kell tenni annak érdekében, hogy a nyugat-balkáni útvonalat zárva lehessen tartani” – mondta a külügyi és külgazdasági miniszter.

Ennek részeként Magyarország rendőreivel, szakembereivel Szerbiában, Macedóniában, Bulgáriában is szolgál, segítve az ottani határőrök munkáját – mondta Szijjártó, megjegyezve, hogy Bulgária és Magyarország hasonló módon gondolkodik, elvégre határkerítés van a bolgár-török határon is.

Ausztriára nem neheztel a kormány

Szijjártó kitért az osztrák határátkelők forgalmának korlátozására, amely szerinte messze nem olyan szigorú, mint elsőre tűnne: Ausztria és Magyarország határán 55 átlépési pont van, ebből 19 nagyforgalmú átkelőhely, 36 kisebb, alapvetően földút. Ebből 10 helyen léptettek életbe korlátozást az osztrákok. Ezeknél a tárgyalások nyomán négyben minden korlátozást feloldottak, tehát az autós és motoros forgalom akadálytalanul haladhat, "hat esetében az ottani polgármesterek kérésére maradt fenn korlátozás." A hat átkelőből öt földút, és csupán egy aszfaltút – mondta Szijjártó.

Hogy csinálja, hogy ilyen sikeres?

„Olyan összeállítást láthattunk, amelyből kiderült, hogy soha nem volt ilyen sok nagy beruházás mint 2018-ban.

Hogyan sikerül, mivel tudja Magyarország vagy személyesen ön idecsalni a befektetőket?

– vetette fel a kérdést a Kossuth Rádió műsorvezetője.

"Fontos, hogy a magyar gazdaságot a következő dimenzióba tudjuk átléptetni, hogy a befektetők kutatásfejlesztési helyszínként is kelezeljék Magyarországot", ne csak termelés helyszíneként – mondta Szijjártó, megjegyezve, hogy ez folyamatban van, mert ezek a beruházások 17 ezer munkahelyet hoztak létre, 420 ezer forintos átlagfizetéssel. Egy év alatt tehát jelentősen nőtt a Magyarországon létrehozott munkahelyeken megteremtett hozzáadott érték, másként nem volna lehetséges, hogy az új munkahelyeken a fizetések 40 százalékkal magasabbak, mint az egy évvel korábban létrejött munkahelyeken.

Van képzett munkaerő erre? – kérdezett bele a műsorvezető.

"Ésszerűtlen lenne a magyar gazdaságot olyan állapotba hozni, amelyhez hatmillió ember kell." Magyarországnak a dolgozó 4,5-5 millió emberrel kell számolnia, tehát Szijjártó szerint már nem az új munkahelyek létrehozására kell koncetrálnia a foglalkoztatáspolitikának, hanem arra, hogy a meglévők technológiai színvonala lépjen előre, és nőjön a hozzáadott érték.

Rovatok