Index Vakbarát Hírportál

Megmotozták és eljárást indítottak a Momentum politikusa ellen a rendőrök

2019. január 20., vasárnap 14:49

"Megmotoztak és eljárást indítottak ellenem tegnap a rendőrök, mert fél órával korábban egy üres réten meggyújtottam egy füstszórót" - írja Facebook-posztjában Cseh Katalin a Momentum politikusa. Azt írja, számos társával együtt ő is részt vett a budapesti kormányellenes tüntetésen, és az azt megelőző vonuláson. Majd amikor hazaindult, a Francia Intézetnél egyszer csak megjelent 4 rendőr, a egy rendőrségi furgon és igazoltatás, motozás kezdődött.

Ízekre szedték a táskámat, kipakoltatták és átnézték a személyes tárgyaimat, a telefonomat, belelapoztak a jegyzetfüzetembe, kinyitották a pénztárcámat, és még az apró közé is belekotortak

- írja. Hiába kérdezgette, hogy miért csinálják, nem mondtak semmit, míg a végére nem értek a procedúrának.  

"Aztán hirtelen elém állt egyikük, és közölte velem, hogy szabálysértési vétség elkövetése miatt eljárás alá vonnak, levélben küldenek majd idézést a bíróságra, ott lehet majd fellebbezni és panaszt tenni.

Az indok: tiltott pirotechnikai eszköz veszélyeztető használata"

- derült ki végül, mi az igazoltatás, ellenőrzés oka. 

Szerinte azonban ez sehogy sem stimmel, ugyanis:

Valóban, jóval korábban, a tüntetés befejezte után, egy gyakorlatilag üres rét közepén tényleg felemeltem egy füstölőt a fotósoknak. Nem dobtam el, nem volt a közelemben senki, akit zavarhattam volna, nem támadtam rendőrre, egyszerűen csak feltartottam egy kép erejéig.

- írja, és hozzáteszi, eleve "a partikellékeket játékboltban lehet kapni". Majd csatolt a füstüölésről egy képet:

Rovatok