Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány: Orbán gyűlöletbombát dobott Magyarországra

2019. január 23., szerda 16:19

5 percben az ország legnagyobb átveréséről címmel közölt videót a Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc - tudatta a DK sajtóirodája szerdán.

A DK elnöke ebben azt fejtegeti, hogy a Fideszt leleplezte az egyik tanácsadója. George Birnbaum, a már elhunyt Arthur Finkelstein üzlettársa ugyanis egy interjúban elárulta, hogyan dolgozták ki a Soros Györgyöt támadó kampányt a Fidesz számára, és hogyan lett a magyar származású milliárdosból a világ bármely országában felhasználható bűnbak.

Birnbaum szerint kellett egy személy, aki nemcsak irányítja a veszélyes külföldi nagytőkét, de meg is testesíti azt – ő lett Soros György, a Magyarországot támadó és közben a háttérhatalmat irányító tökéletes ellenség.

Gyurcsány a videóban ismerteti a Birnbaum által elárult részleteket, azokat is, amelyeket nem erősített meg (például, hogy telefonos kutatással mérte fel a Fidesz, hogy Soros megfelelő ellenség-e). Majd a dolgot úgy összegzi, hogy ezt a "mesét" több millió ember valóságnak gondolja, és ezzel elszabadult a gyűlöletet az országban, "így lett Orbán politikájának az alapja a gyűlölet".

Mindezért pedig a felelősség nem Birnbaumé vagy a tanácsadóké:

Ők találták ki a gyűlöletbombát, de nem ők dobták Magyarországra. ezt a bombát Orbán Viktor és köre, a Fidesz dobta Magyarországra.

Orbán Gyurcsány szerint évek óta hazugságban tartja Magyarországot, Birnbaum interjúja pedig a "beismerő vallomás" erről.

Rovatok