Index Vakbarát Hírportál

Sargentini nem jön Magyarországra, fizikai erőszaktól tart

2019. január 25., péntek 08:32

Judith Sargentini EP-képviselő a Magyar Hangnak adott interjúban mondta el, hogy a közeljövőben nem tervez Magyarországra látogatni, ahol akár fizikai erőszak is érhetné. 

„Abban azonban biztos vagyok, ameddig a magyar kormány így beszél rólam, addig soha nem lehet tudni, hogy az egyes személyekben mindez hogyan legitimálja a velem szembeni gyűlöletet, annak következtében, amit a kormány terjeszt rólam. Ez akár fizikai erőszakban is megjelenhet" – mondta.

A Sargentini-jelentés elkészítője arról is beszélt, hogy a probléma, amire rátalált és feltárt, az az, hogy a magyar kormány hogyan kezeli saját polgárai jogait, pedig minden európai polgárnak egyenlő jogai vannak. „Tudom, azt mondták, hogy engem külső forrásokból támogattak, de ez nem igaz, ilyen nem történt” – mondta.

Az európai értékek magyarországi állapotát vizsgáló Sargentini-jelentést tavaly szeptemberben, közel hetvenszázalékos többséggel hagyta jóvá az Európai Parlament. 

Rovatok