Index Vakbarát Hírportál

Brazil zagykatasztrófa: 34-re nőtt a halálos áldozatok száma

2019. január 27., vasárnap 07:59

Ennyien biztosan meghaltak, de 250-en még nincsenek meg. A tűzoltók még mindig abban reménykednek, hogy közöttük is lehetnek túlélők.

Még mindig több száz embert keresnek a brazíliai gátszakadás helyszínén. A brazil mentők ugyan szombat éjszakára leállították a mentési munkálataikat, de még több száz áldozat heverhet az iszapáradat alatt - írja az MTI. 

Eddig ugyanis hivatalosan 34 ember holttestét találták meg, míg 23-an kórházba kerültek, de a tulajdonos, a világ legnagyobb vasérccége, a Vale SA bányavállalat közreadott listája szerint még mintegy 250 emberről nem tudnak.  Ezzel sajnos biztosan ez lesz minden idők legsúlyosabb zagykatasztrófája, mert a biztosan elhunytak száma máris túllépte a három évvel ezelőtti, 19 halálos áldozatot követelő, szintén brazil eset számait.

A gyilkos zagy

A katasztrófát egy zagytározó falának leomlása okozta, vagyis az eset hasonló volt, mint az emlékezetes magyar, 10 áldozatot követelő, kolontári vörös iszap-katasztrófa. Csakhogy itt a kiömlő iszap mintegy 150 méter széles, több kilométer hosszú folyama egyenesen a területen dolgozó és éppen ebédelő dolgozók felé indult.

 A tűzoltók két nap után abban már nem reménykednek, hogy az iszap alól kerülnének elő épen emberek, de például egy elöntött autóbuszban és vonatban még lehetnek szerencsés túlélők.

Bolsonaro a levegőből megnézte

A frissen beiktatott brazil elnök, Jair Bolsonaro is a helyszínre sietett és egy légi körutazás keretében megtekintette az iszapot.

Az elnököt korábban sokan éppen azzal kritizálnak, hogy a gazdasági céljai miatt nem állít határt az esőerdők kiirtásának, vagy más nagyvállalati természet-pusztításnak.

(Borítókép: Iszaptengerben rekedt jármű a brazíliai Brumadinho településen 2019. január 25-én. Fotó: Yuri Edmundo / MTI / EPA)

Rovatok