Index Vakbarát Hírportál

Két tűzoltó megégett a rossz ruha miatt, hírzárlat van

2019. január 31., csütörtök 15:04 | aznap frissítve

Az Index két, egymástól független tűzoltói forrásból úgy értesült, hogy néhány napja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében két mátészalkai tűzoltó másodfokú égési sérüléseket szenvedett munka közben, mert – tűzoltói vélemények szerint legalábbis – nem volt megfelelő a ruházatuk anyaga. A Katasztrófavédelem ugyanakkor a megkeresésünkre adott egy egymondatos válaszában azt állítja, "az elmúlt napokban" nem volt ilyen tűzeset.

Cikkünk megjelenése után azonban több, további emberrel tudtunk beszélni, akik pontosítottak: még szilveszter napján történt az eset Győrteleken. A szolgálatparancsnok égett meg legsúlyosabban, egyértelműen a rossz, új R13-as ruha miatt. Be volt öltözve, ennek ellenére a keze égett meg úgy, hogy hetekig táppénzen volt. Ez a forrásunk úgy tudja, két másik tűzoltó enyhébb, bőrpírszerű sérülést szenvedett. Azt is mondta, hogy a problémák ellenére életet mentettek a tűzoltók, egy embert ki kellett hozni a házból.

Egy győrteleki lakos a tűz szemtanújára hivatkozva azt mondta, hogy két tűzoltót a társaiknak ki kellett emelni munka közben a tűzből, mert rosszul lettek.

Hogy baj van az új tűzoltóruhákkal, az nem újdonság. A tűzoltók és az állami irányítás közötti feszültségekről még másfél éve írtunk hosszú cikket, ebben azt írtuk, hogy

amikor az új védőruha próbáján bőrpírt szenvedett a tűzoltó, és azt mondta, hogy használhatatlan, mert szellőzés híján megfő benne az ember, akkor a véleményét figyelmen kívül hagyva is azt a ruhát rendelték meg utána.

Információink szerint azonban nem is csak a baleset ténye kavart vihart a tűzoltók körében, hanem az, hogy a hír körbement a szakmában, mégsem látta senki a hírekben a történeteket.

A vezetők állítólag megfenyegették a dolgozókat, hogy ha valaki kiszivárogtatja a hírt, akkor

ki fogják nyomozni, ki tette, és ki fogják rúgni az illetőt.

Ráadásul úgy fenyegetnek kirúgással a főnökök, hogy az elmúlt hetekben két-három tűzoltó is felmondott az érintett parancsnokságon a méltánytalan körülmények és fizetés miatt, közölte egyik forrásunk. A fenyegetésekről is sokat írtunk egyébként a már említett cikkünkben.

Arról számoltunk be, hogy mindenki fél, nem mernek szóba állni újságíróval, mivel a tűzoltóságoknál mindenkinek alá kellett írnia, hogy lehallgathatják őt és a családtagjait is. Volt, aki akkori megkeresésünkre elküldte a törvénynek azt a passzusát, amely szerint nem tehet a szolgálati rendet, fegyelmet megszegő nyilatkozatot.

Megkérdeztük az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot (OKF), hogy mit lehet tudni erről a legutóbbi balesetről. Első körben, amikor még úgy tudtuk, mostanában történt az eset, azt a választ kaptuk, hogy "az elmúlt napokban nem volt ilyen jellegű tűzeset". Megkérdeztük, hogy az elmúlt hetekre is igaz-e ez az állítás, azóta várjuk a választ.

Frissítés: A késő délutáni órákban megérkezett a válasz az OKF részéről, ezt itt lent közöljük teljes terjedelmében:

„A cikkében hivatkozott eset 2018. december 31-én, vagyis nem „pár nappal ezelőtt” történt. Győrtelken kigyulladt egy családi ház, amelynek egy teljes terjedelmében égő helyiségéből igyekeztek egy ott tartózkodó embert a lehető leggyorsabban kimenteni a helyszínre riasztott mátészalkai tűzoltók. A hatalmas hőterhelésnek kitett ingatlanban dolgozó egység három tűzoltója sérült meg. Ketten könnyebben – orvosi vizsgálat után szolgálatukat folytatták –, egy harmadik tűzoltó nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett a kezén. A minden körülményre kiterjedő vizsgálat során nem lehetett egyértelműen kideríteni, hogy a védőkesztyű milyen körülmények között került le kollégánk kezéről, ami miatt az égési sérülést elszenvedte. Könnyen belátható, a védőruhának semmilyen szerepe nem volt a sérülésében, hiszen a kezén sérült meg. Ugyancsak könnyen belátható az is, hogy semmilyen hírzárlat nem volt, és nincs az ügyben. Az állomány megfélemlítésével kapcsolatban közreadottakat pedig írói munkássága részének tekintjük, aminek a valósághoz semmi köze."

Bizalmas üzenetküldés

Küldjön nekünk levelet, dokumentumokat bizalmasan!

Ezeken a felületeken személyes adatok megadása nélkül is kapcsolatba léphet velünk!

Írjon titkosított csetüzenetet Signalon!

A számunk: +3615557000

Küldjön titkosított emailt eldobható email címről Protonmailen!

Címünk: index.hu@protonmail.com

További részleteket itt olvashat, adatvédelmi nyilatkozatunkat pedig itt találja.

Borítókép: képünk illusztráció! Fotó: Mihádák Zoltán / MTI.

Rovatok