Index Vakbarát Hírportál

Még el sem indult, már tiltakoznak az új HÉV-vonal ellen

2019. február 3., vasárnap 07:42

116 érintett helyi lakos írta alá azt a tiltakozó levelet, amit a csömöriek az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárának küldtek, és amelyben a MÁV-HÉV kavicsbányai terveinek felülvizsgálatát kérik, magyarán, hogy ne közlekedjen vonat Csömör és Kerepes között.

A helyiek a következőkre alapozzák kérelmüket:

  1. az alig két kilométeres kavicsbányai üzemi vonalon 20 éve nincs személyszállítás és komolyabb forgalom
  2. a lakók ennek tudatában, és a BKV jóváhagyásával építkeztek a vonal közvetlen szomszédságában
  3. a vonalon újra beinduló közlekedés (dízel motorvonattal) veszélyezteti az épületeket, a helyiek továbbá a megnövekedett zajtól, füsttől, balesetveszélytől tartanak
  4. nem értik, ki utazna egyáltalán a két kilométeres vonalon

A MÁV-HÉV nemrég vette tervbe, hogy a H9-es HÉV-et (a H8-as Gödöllői HÉV 3-4 kilométer hosszú csömöri szárnyvonala) egy régi, hátsó üzemi vágányon, az úgynevezett kavicsbányai vonalon meghosszabbítva visszaköti Kistarcsa és Kerepes felé a gödöllői vonalba. A vonalon először régi Bzmot motorvonatot terveztek járatni, végül kaptak a MÁV-tól egy korszerűbb Desiro motorvonatot.

Vonaltörténelem

A Cinkota-Kerepes vonalszakasz 1900-ban épült Csömörön át, mert meredek volt az emelkedő Gödöllő felé, és nem bírták a járművek. Viszont már 1911-ben elkészült az átvágás (a jelenlegi H8-as vonal), mert sok volt a 6,4 km-es kerülő. Vettek erősebb járműveket így a csömöri rész már akkor szárnyvonallá vált. A Csömör és Kistarcsa között, az ún. kavicsbányai vonalon a BKV már csak üzemi menetekkel közlekedett, a felsővezetéket is már rég elbontották.

A vonal debütálása hétfőn lesz, ami egybeesik a MÁV Budapest-Hatvan vasútvonalának lezárásával. A csömöriek nem értik azonban, azontúl, hogy őket zavarja majd a vonat, ki akar majd utazni rajta.

Gödöllő és Kerepes felől senki nem akar kerülőt tenni Csömör felé, mert az hosszabb utat, több átszállást, és hosszabb menetidőt jelentene. Az Örs vezér térről kifelé ugyanez a helyzet. Aki Csömörig utazna, annak a meghosszabbítás nem ad semmit, sőt a reggeli és a délutáni forgalomban még kényelmetlenséget is jelent, mert Cinkotánál át kell szállnia a csak a szárnyvonalon közlekedő Desiróra.

A választ abban sejtik sokan, hogy a hatvani vonatpótlás többletforgalma miatt sűríteni kellett a Gödöllői HÉV-et, ezért befogták a csömöri vonalon járó szerelvényt, azt pedig pótolni kellett a Desiróval. Viszont felmerül a kérdés, hogy miért nem csak Csömörig jár a Desiro, miért kell kidöcögnie a kavicsbányai pampákra.

Egy korábbi indoklás szerint a csömörieknek azért jó az új összekötés, mert könnyebben eljutnak a kistarcsai Flór Ferenc Kórházba, valamint a gödöllői kormányhivatalba, de erre a csömöriek azt mondják, hogy a faluban hamarosan átadják az új egészségházat, a kormányhivatal eléréséhez pedig így is, úgy is át kell szállniuk egyszer egy másik HÉV-re. 

Az ügyben megkerestük a MÁV-ot és a MÁV-HÉV-et, többek között azt tudakolva, hogy mennyibe kerül a kavicsbányai vonal beállítása és üzemeltetése, mekkora utasforgalommal számolnak, rendelkezik-e a vonal utasszállításra vonatkozó engedéllyel, hogyan kezelik a helyiek félelmeit. 

A MÁV válasza szerint a Desirókat azért kellett átvinni a H9-es vonalra, mert az ott felszabaduló kocsikkal lehet sűríteni a H8 járatokat. Mivel ott vannak, ezért nincs jelentős többlet költsége, hogy Csömör és Kerepes között is közlekednek. Emellett a csömöri önkormányzat végzett egy 1500 főn alapuló lakossági felmérést előző év végén, aminek az eredménye szerint a lakosság támogatja a Csömör-Kerepes közötti forgalmat.

Rovatok