Index Vakbarát Hírportál

Ismerőseit vette rá bankszámlák nyitására, amire piszkos pénzeket utaltak volna a nagykanizsai férfinak

2019. február 5., kedd 16:19

Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás kísérletével vádol a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy 45 éves nagykanizsai férfit, aki több embert is rávett bankszámlák nyitására, írja az MTI. Ezeket a devizaszámlákat az ismerősök a saját nevükre nyitották, de valójában a vádlott részére. A férfi azt ígérte, a számlákra több ezer euró érkezik majd külföldről, és a pénz felvétele után az átutalt összeg egy százalékát oda adja nekik jutalékként. A vádlott férfi tudta, hogy a devizaszámlákra érkező pénz bűncselekményből származik, utalások azonban végül nem történtek.

A férfi a fia barátnőjét is rávette erre, azt mondta neki, hogy az egész legális, sőt arra is megkérte a lányt, hogy még további két embert is keressen. A lány, valamint az általa ajánlott férfi és egy nő a vádlottal együtt ezután Budapestre utazott, ahol egy férfi a részükre négy mobiltelefont adott át, hogy a bankszámlanyitáskor azok hívószámát adják meg. A társaság tagjai több fővárosi bankfiókban is nyitottak számlát, ezeknek a dokumentumait, illetve a kölcsönkapott telefonokat ezután visszaadták a vádlottnak. 

Hazaérkezésük után a lány alaposabban átgondolta a történteket, amit a szüleivel is megosztott, majd miután ők is helytelenítették a számlanyitásokat, a sértett úgy határozott, hogy megszünteti azokat. Erről tájékoztatta a vádlottat is, aki azt állította, hogy a számlákat nem lehet megszüntetni, ellenkező esetben 170 ezer forintot kell fizetnie azoknak az „ügyvédeknek”, akik őt megbízták, holott a „bánatpénzt” magának akarta megszerezni. A vádlott ezt követően több alkalommal is megfenyegette a lányt, aki ennek ellenére megszüntette az általa nyitott két bankszámlát. A férfi később újra azzal állt elő, hogy ha a lány nem fizet, „jönnek az ukránok és visznek mindent, ami mozdítható”, vagy „szétbombázzák a házat”. A lány mindezek miatt a rendőrséghez fordult segítségért. A nyomozókkal egyeztetve „beleegyezett”, hogy fizet a vádlottnak 120 ezer forintot, a lány lakásánál emiatt rendőrök rejtőztek el. 

Míg a férfira vártak, az többször is felhívta a lányt újabb súlyos fenyegetésekkel, de a házba nem akart bemenni, inkább a fiát küldte be a pénzért. Hosszas vita után a fiú megkapta a mindössze hétezer forintot, illetve papírlapokat tartalmazó borítékot, majd amikor indulni készült, a lány jelzése után a rendőrök a férfit és a fiát is a helyszínen elfogták.

Rovatok