Index Vakbarát Hírportál

Pintér: Nem volt megalapozott a tüntetések idején eljáró rendőrök azonosítását érintő panasz

2019. február 5., kedd 09:08

„Miért nem viseltek azonosítószámot a rendőrök a Parlament előtti tüntetés idején?” – kérdezte meg Hadházy Ákos a belügyminisztertől. A független országgyűlési képviselő a Pintér Sándornak címzett írásbeli kérdésben felidézte: 2018. december 12-én a túlóratörvény elleni, az Országház előtti tüntetés és az azt követő spontán vonulás résztvevői arról számoltak be, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök, illetve a rendfenntartó erők képviselői közül többek ruházatán nem volt azonosítószám. Ugyanezt tapasztalták a tüntetők a Kossuth téren és a vonulási útvonalakon a következő napon, azaz december 13-án is – írta az ellenzéki politikus.

Hadházy azt kívánta megtudni, mi az oka annak, ha az eljáró rendőrök valóban nem viseltek, vagy nem látható helyen viseltek azonosítószámot, továbbá rákérdezett arra is, érkezett-e a belügyminiszterhez idevágó bejelentés. Feltette továbbá a kérdést Pintérnek: előfordulhat-e, hogy a tüntetések biztosításában nem rendőrök is részt vettek, de legalábbis olyanok jártak el rendfenntartóként, akik egyébként nem tartoznak a rendőrség kötelékébe?

Pintér Sándor, pontosabban az ő nevében aláíró Kontrát Károly válaszában azt állította, „az egyenruhás állomány tagjai az említett rendezvényeken a hatályos jogszabályban meghatározott módon viselték a szolgálati névkitűzőt, a szolgálati jelvényt, a hímzett azonosítót, valamint a sisak azonosítót. A belügyminiszter szerint „amennyiben a szolgálatot teljesítő állomány testvédőt visel, a rendőr azonosítását a szolgálati jelvény számát tartalmazó hímzett azonosító szolgálja. A hímzett azonosítót a testvédő jobb oldalán, mellmagasságban kell viselni.”

Az Országház előtt tartott demonstrációk kapcsán egy olyan bejelentés érkezett, amely részben az azonosítószám kérdését érintette. A felvetés nem volt megalapozott

– jelentette ki Pintér nevében a belügyi államtitkár. Szerintük az öltözködési előírások betartását a szolgálati elöljárók rendszeresen, folyamatosan ellenőrzik.

Emlékezetes, a decemberi tüntetések idején nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyet egy 21 éves diák készített előállítása során. A felvett rendőri intézkedés a tüntetéssorozat talán legdurvább sztorija volt, hiszen a felvétel alapján a rendőrök nemcsak durván bántak a fiatallal, aki a nála lévő gördeszkával leverte egy rendőrautó bal oldali tükrét, hanem elfogását követően egy azonosíthatatlan hivatásos fojtogatni is kezdte.

A rendőrök a hangfelvétel tanúsága szerint elsősorban azt nehezményezték, hogy a fiatal előállított nem kérdezett rá konkrétan az őt állítása szerint bántalmazó rendőr nevére, csak az azonosítószáma érdekelte. Később aztán, mikor rá is mutatott a rendőrre, a felvétel tanúsága szerint ő újra nyomatékosította, hogy ezt többet ne emlegesse, majd azt is hozzátette, hogy

NE GÚNYOLGASSÁL, MERT OLYAT BEVEREK, HOGY BESZAKAD A FEJED, MEGÉRTETTED? MEGÉRTETTED?

Noha az eljáró rendőrök később, a rendőrőrsön már tagadták a bántalmazást, az érintett megtette a szükséges hivatalos panaszt az ügyben. Könnyen előfordulhat tehát, hogy a belügyminiszter ezt a bejelentést értékelte „megalapozatlannak”.

Rovatok