Index Vakbarát Hírportál

12 év fegyházat kapott a visszaeső szexuális bűnöző

2019. február 7., csütörtök 07:02

12 év 6 hónap fegyházra ítélte a Siófoki Járásbíróság azt a 33 éves férfit, aki ittas állapotban, éjjel, egy késsel fenyegetve kényszerített egy 15 éves lányt szexuális cselekmény elvégzésére – írta a Somogy Megyei Főügyészség.

 Az ítéletet előkészítő ülésen hozták meg, miután a férfi beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, amit enyhítő körülményként vettek számításba az ügyben, amely alapján a kiszabható büntetés 5-20 évig terjedő szabadságvesztés volt.

Az eljárás alatt letartóztatásban lévő férfi, nemi élet szabadsága elleni bűncselekmény miatt korábban már két alkalommal volt elítélve. A 12 év fegyházbüntetésen túl a vádlottat a bíróság 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, valamint az egyik korábbi elítéléséből engedélyezett feltételes szabadságot is megszüntette.

Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a vádlott és védője enyhítés miatt jelentettek be fellebbezést.

A Kaposvári Törvényszék 2019. február 4. napján megtartott nyilvános ülésén azonban az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta, így az ítélet jogerőre emelkedett.

Rovatok