Index Vakbarát Hírportál

Több mint ezer tüntető vonult át a Várból az ÁSZ-hoz

Orbán Viktor évértékelője és az ellenzéki tüntetés ellene

Index
2019.02.10. 19:57
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Lánchídra még visszament néhány tíz tüntető, és a híd éjfélig zárva is marad, de a nagy ellenzéki tüntetés véget ért. Közvetítésünket ezzel lezárjuk, köszönjük a figyelmet.

  • Az ÁSZ a székházánál tartott tüntetésre reagált egy közleményben, amiben azt írták: „Az Állami Számvevőszék a törvényi előírások szerint ellenőrzi, hogy a pártok betartják-e a gazdálkodásukra vonatkozó törvényeket. Az ÁSZ minden pártot azonos törvényi előírások és eljárási szabályok szerint ellenőriz. Az egyes pártok gazdálkodásában feltárt törvénysértésekért és azok törvényekben rögzített jogkövetkezményeiért az érintett pártoknak kell vállalniuk a felelősséget."

  • A rendőröktől védett Állami Számvevőszék tövében véget ért tüntetés után egy 50 fős csoport „Lánchídra, Lánchídra!" felkiáltással elvonult a hídra. Ezt egyelőre minden akadály nélkül meg is tehették, mert a híd lezárásának rendőri biztosítása este 23 óráig tart. A többi tüntető fokozatosan elszállingózott az ÁSZ előtt véget ért demonstráció után.

  • „Fidesz Pártszékház" feliratú matricákkal ragasztották tele a kaput.

  • A liberálisoktól Sermer Ádám azt mondta, hogy az ÁSZ szégyent hoz a jogállamiságra. „Az ÁSZ elvesztette ÁSZ jellegét, egyszerű politikai fegyver lett belőle Orbán kezében."

    Az LMP-s Demeter Márta Orbán tavaly március 15-i beszédére emlékeztetett, amikor a miniszterelnök azt mondta: „a választások után elégtételt veszünk erkölcsi, politikai, jogi értelemben." Szerinte ezt is teszik: „Nem kormányoznak, csak elégtételt vesznek, csak az ellenzék elhallgattatásán dolgozik a NER, különböző intézmények, ezúttal az ÁSZ bevetésével.

    Miközben az ÁSZ valós tevékenységet folytató ellenzéki pártokat milliárdos büntetéssel sújt, addig a kamupártoktól 8 ezer forintot hajtott be, emlékeztetett. Szerinte minden eszközt bevetnek azok ellen, „akik nem kérnek velejéig romlott uralmukból, félnek, mert a jogállam helyreállítása után minden tettükért felelni fognak". Lemondásra szólította az ÁSZ vezetését.

    A jobbikos Kepli Lajos a legnagyobb ellenzéki párt nevében beszélt arról, hogyan akarja ellehetetleníteni Orbán az ÁSZ-on keresztül a pártját, és a teljes ellenzéket. A Jobbikot szerinte ki akarják véreztetni, több mint egymilliárd forinttal sújtotta az ÁSZ. Azt üzente, hogy az ellenállás kitart, és le fogják váltani Orbánékat.

    A DK-s Arató Gergely pedig arról beszélt, hogy Magyarország a népé, az európai magyaroké. „Hazafi az, aki nem marad csöndben" – mondta.

  • Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes emlékeztette a tüntetőket, hogy a szocialistákat is megbüntette korábban az ÁSZ. „Nehogy azt higgye valaki, hogy kimarad a szórásból az, aki Orbán rendszerével szemben áll". Szerinte a független állami intézményeket a Fidesz saját politikai céljaira használja, a Fidesz pénzügyi szabálytalanságokra, adminisztratív rendelkezésekre hivatkozik, pedig valójában „ezzel karhatalmi eszközöket helyettesítve a pártok nyílt betiltását valósítja meg."

    Kunhalmi a politikai okokból elüldözött CEU után a most politikai ellehetlenítés előtt álló MTA-ról beszélt, ami „egy stadion árának töredékéből működik". Az egészégügy aggasztó helyzetéről szólt, és hogy 2019-re már 100 ezer gyerek hagyta el a közoktatást általános iskolai végzettség nélkül.

    Az ellenzéki képviselők tiszteletdíjának tervezett megvonásáról: szerinte a Fidesz és Kövér László házelnök 2,7 millió szavazót vesz semmibe. „Kizárták a hazai ellenzéket a politikai rendszer egészéből, a politikai váltógazdaságot megszüntették, úgyhogy ne sértődjenek meg a fideszes képviselők, ha néha belesípolunk a fülükbe." Szerinte a Fidesz az egész ellenzéket együtt is képes ledarálni, ezért minden ellenzéki képviselőnek és minden ellenzéki pártnak szolidárisnak kell lennie, és "ezért megbonthatatlan alakzatban kell indulnunk a választáson, mert különben el fognak minket takarítani."

  • Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd politika az Állami Számvevőszéknél azt mondta, hogy most a pártok vannak célkeresztben, de utána bárki oda kerülhet. Szerinte a Fidesz fél az összefogástól, és jönnek az EP-s és önkormányzati választások. Szerinte ma a Fidesz politikája, hogy ha nem adod el fideszesnek, jön a NAV, és minden állami intézmény a fidesz eszközévé silányul.

    Erről beszélt a pécsi momentumos Nemes Balázs is, akinek a pártját szintén megbírságolta az ÁSZ. „Azt a tíz embert sem tudjuk kifizetni, akik 0-24 dolgoznak a pártért" – mondta az ÁSZ büntetésére utalva.

  • A miniszterelnök évértékelőjére érkező vendégektől próbáltuk megtudni, hogy mi a véleményük a kormány és a sajtója munkájáról. Kubatov Gábor titkára azonban élőláncot vont a sajtó és az érkezők közé.

    Meglepő vendég jelent meg Orbán évértékelőjén
  • Viktátort skandálva érkeztek meg az ÁSZ épületéhez a tüntetők
  • „Fideszmaffia!", „Bűnözőket védtek!", skandálja a tömeg, mielőtt megkezdődnek az ellenzéki beszédek. A bejáratnál rendőrsorfal áll.

  • A Lánchídon át a pesti oldalra érkeztek a tüntetők
  • A Várban elmondott beszédében a momentumos Nemes Balázs is utalt arra, hogy a héten derült ki, hogy 2018-ban összesen 109 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a kormánymédia. Ezt felírták a Várkert bazárt elzáró fekete kordonra is.

  • A vonuló tömeg átért a Lánchídon, és az MTA épületénél jár, ahonnan mennek tovább az ÁSZ felé. Közben azt skandálták: „Szabad ország, szabad egyetem!".

  • O1G-t skandálva indultak el a tüntetők a Várból
  • A Várból elindultak a tüntetők a karmelita kolostortól a Lánchídon át az MTA érintésével az Állami Számvevőszék épületéhez. „Mocskos Fidesz!"-t skandálva vonul a nagyjából másfél ezres tömeg.

    „Ellenállás 2019 Magyarországért" feliratú molinóval vezetik ellenzéki politikusok a menetet, köztük Demeter Márta, Gréczy Zsolt, Hadházy Ákos és Jakab Péter.

  • Nézze vissza Orbán Viktor évértékelőjét!
  • A momentumos Nemes Balázs azt mondta, hogy a héten derült ki, hogy 2018-ban összesen 109 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a kormánymédia, ezt a sikert megköszönte a jogászoknak, akik így küzdenek a kormánypropaganda ellen. Azt mondta, hogy a kormányváltás után megszűnik a propagandisták munkahelye, mert „álhírgyárra nincs szüksége az országnak". A pécsi momentumos ezután arról beszélt, hogy az állami számvevőszék sem független, bármit is mond a propaganda, és a legfőbb ügyészség sem, ezért kell csatlakozni az európai ügyészséghez.

    V. Naszály Márta, a Párbeszéd politikusa azt a kérdést tette fel: „Akarunk mi 1944-ben élni?"

    Az LMP után az egykori társelnökök, a most független képviselő Szél Bernadett és Hadházy Ákos is felszólalt a több mint ezer tüntető előtt. Szél szerint akkor van Orbánnak félnivalója, ha az ellenzék így összefog, ahogy most teszi. Beszélt a homoszexualitását vállaló bajai lángososról és az MTVA azon munkatársairól, akik kiszivárogtatták a felvételeket arról, mi történt a tévészékházban, és hogy zajlott ifj. Lomniczi Zoltán egyik interjúja.

    Utána Hadházy meg is tapsoltatta a kiszivárogtatókat, és a bajai lángosost, aztán ironikusan egy jó hírről számolt be: „Az Echo TV egyszer igazat mondott: azt mondták, azért gyűjtöm az aláírásokat az európai ügyészséghez csatlakozásra, mert börtönben akarom látni a miniszterelnököt és a minisztereket." Az igazság sajnos itt véget ért, mert a kormány propagandaadóján ezt a törekvését hazaárulásnak nevezték, mondta.

  • Örömóda szól a Várban, mindjárt elindulnak a tüntetők
  • Az LMP-s Schmuck Erzsébet a környezetvédelem leépülésének veszélyes következményeiről beszélt. Szerinte az EP-választás tétje a környezetet megbecsülő Magyarország is. Schmuck azt is mondta, hogy ismerjék el, a kormány bejelentett új családtámogatási rendszerének jó részeit. Felszólalt a liberális Bősz Anett is, aki beszédben demokráciát követelt.

    „Amíg Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor, addig gyermekeink jövője csak az elvándorlás lehet" – mondta az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó. A politikus szerint hiába beszél a kormány arról, hogy több gyerekre vona szüksége az országnak. „Ha egy héten hat napot kell dolgozni, akkor mikor csináljon az ember gyereket?"

  • Utána a beszédek következtek.

    A Himnuszt is elénekelték a tüntetők a Várban
  • A volt KDNP-s Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa elnökségi tagja azt mondta a Szent György téri tüntetésen, hogy aki ma a Jobbikot nácizmussal és rasszizmussal vádolja, az hazudik, mert a valódi rasszista párt Magyarországon most a Fidesz.

    Jakab Péter, a Jobbik szóvivő meghúzta az évértékelő mérlegét: szerinte Orbán megbukott erkölcstanból ,mert az ország szegényedik, miközben Mészáros Lőrinc lopással gazdagodik; történelemből, mert azt hiszi, ő egy király, miközben nincs királyság; és matematikából, mert több ezer Magyarországrara érkező bevándorlót nullának hazudott, utalt a letelepedési kötvényre. Szerinte az egykori soros ösztöndíjas diák kiépítette a rezsimet, ami ellen az emberek most fellázadtak. „Fontos az ébresztő, mert a Fidesz legnagyobb szövetségese a közöny" – mondta.

  • Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa mozgalom elnökségi tagja, egykori KDNP-s konferálta fel a rendezvény kezdetét, örömmel konstatálva, hogy többem vannak, mint az évértékelőre érkezők, akik gyáván elfordultak a kamerák elől a kordonnal elkerített Várkert bazárnál.

    Gréczy Zsolt a DK-tól gyorsan megoegygéztette és megbajszosszaroztatta a tüntetőket, azt kérdezve, ki lakik a két épületben a Szent György téren. „Olyan emberek vannak itt, akik fel akarják építeni a 4. köztársaságot" – mondta Gréczy.

    Gréczy arról is beszélt, kik maradtak ki Orbán évértékelőjéből:

    • azok az egyetemisták, akik nem tudják fizetni a tandíjat,
    • az idősek, akik nem kapják időben a nyugdíjat,
    • a professzorok "agyhiány" köre, ami nem szólalt meg az MTA kapcsán,
    • és Kósa Lajos mamája, akiről kiderül, hogy a Wall Street farkasa.

    A DK-s politikus szerint a 4. köztársaságnak Orbán után az elszámoltatásra kell épülnie, mert akik szétlopkodták Magyarországot, börtönben a helyük.

  • A Várban az ellenzéki tüntetésen a DK-s Varju László, Gréczy Zsolt, az MSZP-s Horváth Csaba, a független Hadházy Ákos és a jobbikos Jakab Péter is a pódium előtt állt.

    Orbán-beszédekkel kezdődött az ellenzéki tüntetés a Szent György téren. Orbán ellenzéki idejéből idéztek, ahol arról beszélt, elfogadhatatlan, hogy a hatalom ellenségképet teremt és az ellen küzd. Ezután felcsendült a Himnusz. A végén kitört az „Orbán takarodj!"

  • Kocsis Máté így értékelte Orbán mai évértékelőjét
  • Hoppál Péter mögött állt a hallgatók között.

  • A Lánchídról indult tüntetők felértek a Várba, ahol a Szent György téren jobbikos és MSZP-s zászlókkal is már volt egy több mint száz fős tömeg. A most érkező csoporttal együtt bő kétszáz tüntetővel szemben a téren elszórva 120 készenlétis rendőrt számoltam össze.

    A karmelita kolostor elé van meghirdetve 16 órára a tüntetés, de az teljesen le van kordonnal választva. A tüntetők ehelyett a köztársasági elnöki hivatal előtt gyülekeznek, ahol csak rendőrsorfal van. Folyamatosan érkeznek tízes, húszas csoportokban emberek.

    „Nagyon jó" – dicsérte pár tüntető a fent látható lózungos esernyőt. „Ugye? Nem nehéz cipelni és össze lehet hajtani" – mondta az ötletgazda tüntető.

  • Balog Zoltán pár mondatot mond még a végén. Szerinte a keresztény kultúrkörben vasárnap eredetileg nem a hét utolsó, hanem a hét első napja, és sok erő kell a továbbiakhoz. "A vezetőnk erőt ad nekünk" - mondja Balog Orbánra nézve.

  • A Lánchídról a Várba felvonuló 120 tüntetők között többen szomorúan állapították meg, hogy kevesen vannak, de voltak, akik azt mondták, „a neten keresztül a fél ország itt van."

    „Talán vidékről is félnek feljönni, nehogy észrevegye a szomszéd vagy megtudja a főnök" – mondta az egyik tüntető.

    „Á, nem hiszem, ma már mindenki meri vállalni, mit gondol, a fél országot nem lehet lecsukni" – szólt a válasz.

    „Ez igaz" – hagyta helyben a társa, így végül nem találtak magyarázatot arra miért vannak ennyien. Valaki felvetette, hogy talán korábban kellett volna kevesebbet tüntetni, és ezt a mait jobban hirdetni.

Rovatok