Index Vakbarát Hírportál

Azt az őrt tüntették ki, akit a leütött bv-s fegyverével ejtett túszul a szökevény

2019. február 18., hétfő 09:54 | aznap frissítve

Az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai székházában kitüntetéseket adtak át azoknak, akik közreműködtek a Fővárosi Törvényszékről pénteken megszökött fogoly elfogásában. Az elismeréseket Töreki Sándor rendőr vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes adta át.

A Szent György-emlékérmeket és a pénzjutalmakat 12 rendőr kapta meg a fogoly elfogása során mutatott példamutató helytállásuk és szakmai munkájuk elismeréseként. Az országos rendőr-főkapitány Szent György-emlékérmet és jutalmat adott a Fővárosi Törvényszék fegyveres biztonsági őrének is az elfogásban nyújtott segítségért

Cikkünk korábbi változatában tévesen arra következtettünk, hogy a bíróságon megtámadott büntetés-végrehajtási őr kaphatott kitüntetést. 

Az ünnepségen Terdik Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője azt mondta: a  36 éves Sz. Károly február 15-én a Fővárosi Törvényszéken ököllel arcon ütötte a büntetés-végrehajtási őrt, majd elvette fegyverét. Lapértesülések szerint a vádlott a pisztolyt a bírókra szegezte, majd a bíróság egyik biztonsági őrének fejéhez tartva a pisztolyt menekült ki a bíróság épületéből. A szökevény az őrt a bíróság épülete előtt elengedte, ezután megállított egy autóst, beszállt mellé, és fegyverrel elindulásra kényszerítette.  

Ez a biztonsági őr kapott kitüntetést, mert sokkhelyzetben is képes volt arra, hogy eközben megfigyelje, milyen autóval távozott a rab, és az autó rendszámát is megjegyezte.

A rendőrség később kérdésünkre még azt írta:  a törvényszék biztonsági őre azonnal értesítette a rendőrséget, valamint átadta a hatóságnak a pontos információkat. Ezen információk hiánya jelentősen megnehezítette volna az elkövető felkutatását és elfogását. 

A rendőrségen a bejelentés alapján "zárták a szektorokat", a lehetséges menekülési útvonalakat, ellenőrizték a térfigyelő kamerákat, és felvették a kapcsolatot a Terrorelhárítási Központtal.

Az autót a Hungária körútnál vették észre a rendőrök, látták azt is, hogy a szökött rab fegyvert fog a sofőr fejéhez. Több úttorlaszt alakítottak ki, az autó  a Szentmihályi út és a Nyírpalota út kereszteződésénél akadt el. Itt egy rendőr több lövést adott le az anyósülésen ülő szökevényre. 

Ő ezután kiugrott az autóból, és egy másik autóba akart beszállni, miközben több lövést adott le a rendőrök felé. Ennek az autónak a sofőrje azonban lefogta a kezét, dulakodni kezdtek, amivel sikerült feltartóztatnia.

A rendőrök ezután a főkapitány elmondása szerint öt célzott lövést adtak le a szökevényre. A férfit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, és az intenzív osztályra került. A Blikk  úgy tudja, Sz. Károly már magához tért a kórházban.

Terdik Tamás főkapitány szerint a tevékenységirányítási központ gyors helyzetfelismerése, az információk gyors átadása, a pontos helyzetfelismerés, a rendőrök higgadtsága az üldözés során hozzájárult, hogy sem civilek, sem rendőrök nem sérültek meg. Ez elkövetőt 35 percen belül elfogták, a férfi ezalatt nyolc különféle bűncselekményt követett el.  A főkapitány szerint köszönet illeti a tevékenységirányítási központ dolgozóit, a társszerveket és az elfogásban közreműködőket is.   

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szerint nem hibázott a felügyelő, akinek elvette a fegyverét az elítélt, mert a bírósági tárgyalás elején az eljáró bíró úgy rendelkezett: vegyék le a bilincset a fogvatartott kezéről. Az elítélt ezt kihasználva támadta meg az őt előállító biztonsági felügyelőt.

A bíróság korábban közölte: szabályosan járt el a bíróság, amikor úgy rendelkezett, hogy ha nincs akadálya, az előállító büntetés-végrehajtási őr vegye le a vádlott kezéről a bilincset, hiszen ilyen esetekben is rajta marad a fogoly kezén az úgynevezett vezetőbilincs, amivel a büntetés-végrehajtási őr akadályozni tudja "a nem helyénvaló mozgását".

Rovatok