Index Vakbarát Hírportál

Gyógyszer-túladagolással ölte meg férjét

2019. február 21., csütörtök 15:25

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amit előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett miatt folytatott egy szabadbattyáni nővel szemben.

Az 51 éves nő 2018 áprilisától rendszeresen, gyógyszerekkel mérgezte férjét szabadbattyáni otthonukban. 2018. június 1-jén pedig a emberölési szándékkal nagy mennyiségű, vérnyomást, szívfrekvenciát és verőtérfogatot csökkentő tablettákat adott be a sértettnek, aki a gyógyszereket bevette, majd azt követő néhány órán belül keringés összeomlás és szívmegállás miatt meghalt.

Az eljárás során ténybeli adat merült fel arra vonatkozóan, hogy a nő több éve elégedetlen volt a házasságával, ami miatt a férjétől el akart válni, és azt szerette volna, ha a férfi a lakóházukból elköltözik. Mivel sértett minden megoldást elutasított, a feleség hónapokig mérgezte, majd 2018 nyarán elhatározta, hogy gyógyszer-túladagolással megöli férjét - fogalmaz a rendőrségi közlemény. 

A nőt előállították, és 2018. június 2-án gyanúsítottként hallgatták ki, beismerő vallomást tett.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság N. K.-t előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett elkövetésével gyanúsítja. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárást elvégezte, és 2019. február 19-én az iratokat átadta az ügyészségnek.

Rovatok