Index Vakbarát Hírportál

Kizárt KDNP-s vezető mögé áll a teljes ellenzék a baloldali fészekben

2019. március 8., péntek 07:27

Teljes ellenzéki összefogás lesz Újpesten, az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd már a polgármesterjelöltben is megállapodott, értesült az Index. Szalma Botondot, a KDNP-ből egykor kizárt budapesti elnököt indítják. Szalma azt mondta, elfogadja a támogatást, és nagy harcra számít a Fidesszel.

Egyre több helyen állapodnak meg az ellenzéki pártok a teljes összefogásban szerte az országban. Szombathelyen már február elején bejelentették az összefogást (itt a Jobbik hallgatólagos támogató), Egerben viszont a jobbikos Mirkóczki Ádám mögé beállt az összes ellenzéki párt.

Újpesten is megállapodott egymással az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd, és megtalálták a polgármesterjelöltet is: Szalma Botondot, a KDNP volt budapesti elnökét támogatja az ellenzék majd az őszi önkormányzati választáson, értesült az Index.

Szalma, aki a Mahart igazgatója volt korábban, régóta politizál Újpesten, a neve országosan akkor vált ismertté, amikor a KDNP budapesti elnökeként lemondásra szólította fel Schmitt Pál államfőt a plágiumügye miatt. Akkor a KDNP elhatárolódott Szalma nyilatkozatától. A KDNP akkor is eljárást indított ellene, amikor kormányt kritizálta, amiért nem mindig a legmegfelelőbb embereket ültette magas pozíciókba.

A konfliktus 2014-ben ért a csúcsára, amikor kizárták a KDNP-ből, mert függetlenként polgármesterjelöltként elindult a választáson a Fidesz jelöltje, Wintermantel Zsolt polgármester ellen (ő így is 52%-kal nyert). Itt hosszas bírósági eljárás kezdődött, amelynek végén, 2018-ban szabálytalannak ítélték a kizárását, de Szalma ekkor magától kilépett a KDNP-ből. 

Őt keresték meg most az újpesti ellenzéki pártok, ezt Szalma Botond megerősítette az Indexnek. Azt mondta, a pártok olyan embert kerestek, aki biztosan „nem megvehető", és abban állapodott meg az ellenzéki pártokkal, hogy

Újpest a jövőben nem a garázdálkodás terepe lesz, hanem mindenki dolgozni fog a kerületért.

Szalma azt is mondta, hogy az ellenzéki polgármester-jelöltséget szívesen vállalja, de ettől nem lesz más az értékrendje: ő továbbra is keresztény, demokrata és jobboldali. Nagy lejárató kampányra és támadásokra számít, de „félni csak az unokáimtól félek”.

Jobboldali jelölt egy baloldali terepen

Szalma újpesti jelölése azért meglepő, mert bár a IV. kerületben fideszes a polgármester több ciklus óta, a kerület alapvetően a baloldal terepének számít. Korábban az MSZP-s Kiss Péter és Csizmár Gábor sorra nyerte a választásokat, 2014-ben az MSZP-s Horváth Imre kétharmaddal győzött az időközin, tavaly pedig a DK-s Varju László simán megnyerte a mandátumot.

A korábbi MSZP–DK-megállapodás értelmében az önkormányzati választáson az MSZP indíthat polgármesterjelöltet, és úgy tudjuk, Trippon Norbert helyi MSZP-elnököt választotta jelöltnek a baloldal. Trippon most kérdésünkre azt mondta, hogy valóban őt választotta az MSZP, a DK és a Párbeszéd, de egyetértett a többi ellenzéki párttal abban, hogy

ennél is szélesebb körű és teljes összefogás kell a Fidesz legyőzéséhez.

Trippon azt mondta, nem a személyes ambíciója számít, hanem a Fidesz leváltása, így az MSZP is Szalma Botondot támogatja, aki szerinte „képes több embert megszólítani".

Nem titok, az LMP javasolta először Szalmát a többi pártnak – mondta az Indexnek Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője és újpesti vezetője. Kanász-Nagy szerint Szalma „integratív személyiség", aki baloldali, LMP-s és jobbikos szavazókat is képes megszólítani, és maga mellé állítani. Kanász-Nagy azt is elmondta, hogy az egyéni képviselőjelölti indulásról még zajlanak a tárgyalások, de kérdésünkre elárulta, hogy ő várhatóan elindul majd egy egyéni választókerületben.

A Momentum is támogatja, hogy egy jelölt álljon szembe a Fidesszel, így a párt is támogatja Szalmát – mondta Déri Tibor, a Momentum helyi vezetője. Déri szerint fontos, hogy nem egy másik párt jelöltjét támogatják, hanem – hasonlóan az egri modellhez – egy egyesület jelöltjei mögé tudnak beállni az ellenzéki pártok.

(Borítókép: Szalma Botond. Fotó: Sas Benedek / Szalma Botond Gyula / Facebook)

Rovatok