Index Vakbarát Hírportál

Részleges beismerő vallomást tett a hatéves szekszárdi kislány megölése miatt őrizetbe vett 19 éves fiatal

2019. március 10., vasárnap 10:51

Egy 19 éves, szekszárdi férfit gyanúsít a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság annak a hatéves kislánynak a megölésével, akinek holttestét a Séd patak medrében találták meg pénteken, írja az MTI a rendőrségi sajtótájékoztató alapján. 

A gyilkosság napján őrizetbe vett férfi részleges beismerő vallomást tett, a rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Ahogy azt megírtuk, Szekszárdon, a Séd patak medrében találták meg pénteken annak a hatéves kislánynak a holttestét, aki még délután tűnt el. A helybéliek úgy tudják, egyik rokona ölhette meg a lányt, a rendőrök az ügyben egy szekszárdi férfit vettek őrizetbe.

Az esetről először a helyi Tolnatáj Televízió számolt be, nekik a gyerek édesanyja elmondta, hogy a jelek szerint különös kegyetlenséggel végeztek a lánnyal. A rendőrség a sajtóhírekre válaszul közleményt adott ki, ahol azt írták, péntek este érkezett hozzájuk a bejelentés, hogy egy gyermek délután eltűnt az otthonából.

A rendőrök azonnal a keresésére indultak, és fél órán belül Szekszárdon, a Patak utca mögötti Séd patak medrében találták meg a lány holttestét.

Az ügyben a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt indított nyomozást.

A rendőrség a vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, a bűncselekmény kiemelkedő súlya miatt a szekszárdi rendőrkapitány a gyilkosság helyszínének tágabb környezetében 24 órás rendőri jelenlétet rendelt el a közrend fenntartása érdekében.

Rovatok