Index Vakbarát Hírportál

Szakítás állhat a hét ember halálát okozó kisbéri baleset hátterében

2019. március 13., szerda 07:31

Egy családi veszekedés is közrejátszhatott a hét ember halálát okozó kisbéri autóbalesetben

írja a szerdai Bors helyi értesülésekre alapozva. Ahogy arról mi is beszámoltunk, vasárnap egy 28 éves győri férfi Kisbér felől, Mezőörs irányából érkezve egy előzés befejezése után elvesztette uralmát a járműve felett, és áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. Mindkét jármű azonnal kigyulladt – valószínűleg a kifröccsenő üzemanyagtól –, és az összes utas életét vesztette.

A Bors szerint a vétkes sofőr, Zoltán, és a balesetben mellette ülő párja, a Rédén élő 19 éves Ramóna, elindulás előtt veszekedett. Ramóna tavaly nyáron jött össze a nála kilenc évvel idősebb férfival, akit a rédeiek a lányért rajongó, de „nagyon hirtelen haragú, furcsa fiúnak” ismertek meg. A család féltette Zoltántól a lányt, mivel azt hallották, a férfi már a törvénnyel is szembekerült, mert megverte a főbérlőjét (a Bors a híresztelést nem erősíttette meg a rendőrséggel).

Ramóna az elmúlt hetekben arra a döntésre jutott, hogy otthagyja Zoltánt, aki az egyik ismerősük szerint a baleset napján meglátogatta őt, és a szakítás kérdésén nagyon összevesztek. Állítólag Zoltán ezután pattant kocsiba, magával vitte a vonakodó, ellenkező Ramónát is.

Az ismerősök azt gyanítják, „elpattant egy húr Zoli fejében”, és a felfokozott idegállapotban nem figyelt annyira az útra. Rédén mindenki gyászolja Ramónát. Az egyik helyi asszony szerint

a kislány nem tehet semmiről, a családja teljesen összetört, azt mondják, a kistestvérének meg sem merik mondani, mi történt a nővérével.

A lány édesanyja azt kérte a lap újságírójától, hagyja őt nyugodtan gyászolni.

Rovatok