Annyiban mindenképp rendhagyó a május 26-i európai parlamenti választás, hogy a magyar listákat illető végső eredményen kevés az izgulnivaló. A magyar belpolitika dinamikáját és a közvélemény-kutatási adatokat nézve ugyanis aligha kérdés, hogy a Fidesz nagyarányú győzelmet arat.
Az összes felmérés szerint a Fidesz–KDNP 50 százalék körül áll, 12-13 mandátumot szerezhet a Magyarországnak kiosztott 21-ből, és a többi ellenzéki párt 30-40 százalékpontos lemaradásban van. Már az is meglepetés lenne, ha a Fidesz nem érné el a 12 mandátumot, és még nagyobb, ha bármelyik ellenzéki párt 20 százalék fölé tudna kerülni.
A magyar erősorrend tehát nem igazán kérdéses, ez azonban távolról sem mondható el az európai erőviszonyokról. A magyar választó, a magyar pártok, sőt Orbán Viktor számára is sokkal izgalmasabb kérdés, hogyan alakulnak az eredmények a többi tagállamban.
Orbán Viktor pénteken a Fidesz kampánynyitóján úgy fogalmazott, hogy a választás tétje egyenesen a „keresztény civilizáció léte”. Ez a kampány hevében tett túlzás azt azért jól jelzi, hogy Orbán valóban a választás európai dimenzióját nézi. És a pár héttel ezelőtt látott, nagy visszhangot keltő Fidesz–Európai Néppárt-konfliktus is mutatta (a Fidesz-tagság felfüggesztése lett a vége), hogy a mostani EP-választásnak minden eddiginél nagyobb az európai tétje.
A május 26-i eredmények alapján láthatjuk ugyanis, hogy az Orbán Viktornak, pontosabban az általa képviselt erős Brüsszel-ellenes és bevándorlásellenes politikának mekkora lesz a mozgástere az EU-ban a következő években.
Az EP-választás nemzetközi vonatkozásáról és tétjéről itt írtunk bővebben, a május 23–26. közötti szavazással foglalkozó összes cikkünket pedig itt olvashatják>>>
A fenti kérdésekre adott válaszok alapján dől el az is, hogy mi lesz a Fidesz sorsa az európai porondon: szakítás a Néppárttal és csatlakozás a Salvini-féle pártcsaládhoz, vagy épp a Néppárt áll át egy Orbán Viktornak kedvesebb politikára. Ez azért fontos hosszú távon, mert jó ideig feltehetően még a Néppárt határozza meg az EU irányát, személyi irányítását és költségvetését.
Az európai tét mellett a Fidesz számára van egy nem elhanyagolható belpolitikai szempont is ezen a választáson: megmutatni, hogy a Fidesz többsége megkérdőjelezhetetlen. A kiszivárgó információk alapján Orbán Viktor azt a célt jelölte ki, hogy mindenképp 50 százalék feletti eredményt érjen el a párt, és lehetőleg a 2014-es mandátumai számát is felül kell múlni.
2014-ben a Fidesz–KDNP alacsony részvételnél 12 mandátumot szerzett, a kapott 1 millió 193 991 szavazat 51,48 százalékos arányt jelzett. Az ellenzék akkor is külön listákon indult, a második helyezett Jobbik 15 százalékot sem ért el. Ez volt a 2014-es eredmény az EP-választáson:
A Fidesznek most azért fontos politikai szempontból az 50 százalék feletti eredmény (összesítve és minél több településen), mert az ellenzék az őszi önkormányzati választáson számos városban összefogásban, egy az egy ellen kíván indulni. Így nemcsak kommunikációs, hanem politikai szempontból is fontos lenne jeleznie, hogy az ellenzéknek az erejét egyesítve sincs sok esélye ellene.
A Fidesz érdeke ezen a választáson: úgy alacsonyan tartani a részvételt, hogy közben a saját szavazóit minél nagyobb arányban mozgósítsa (tavaly majdnem 3 millióan ikszeltek a kormánypártra). A Fideszt ebben a céljában segíti, hogy Orbán Viktor egyre nagyobb történelmi tétet ad a választásnak – miközben az ellenzék megint szétaprózza az erejét.
A legnagyobb ellenzéki pártot az elmúlt egy évben annyi ütés és megrázkódtatás érte, hogy nagy tervei nem lehetnek ezen az EP-választáson. Érdemes csak címszavakban sorra venni.
20 százalékot sem ért el a párt tavaly áprilisban; egyetlenegy egyéni választókerületet sikerült nyerni; lemondott és visszavonult a párt elnöke, Vona Gábor; kettészakadt a párt, és megalakult a Mi Hazánk Toroczkai László és Dúró Dóra vezetésével; a korábbi frakcióvezető, Volner János „Nem kurvának álltam!”-levéllel távozott a pártból; előjött az antiszemita/rasszista múlt (a Fidesz hatékony közreműködésével szinte naponta vesz elő évekkel ezelőtti ügyeket a kormányközeli média); Sneider Tamás elnöknek a felesége náci karlendítése miatt kellett magyarázkodnia, Szávay István képviselő egy zsidózó kijelentése miatt le is mondott; egy másik képviselő, Hegedűs Lórántné a baloldallal való összefogás miatt távozott; Morvai Krisztina, a legutóbbi EP-listavezető is szakított a párttal, és visszavonult a politikától.
Ezekhez a politikai ügyekhez hasonló mélyütést jelentenek az ÁSZ-büntetések, amelyek majdnem 1 milliárd forinttal rövidítik meg a pártkasszát. Mindez azt eredményezi, hogy a Jobbik gyakorlatilag anyagi források és húzónevek nélkül áll ki az EP-választásokra. A Jobbik jelöltjei közül (hemzsegnek a parlamenti képviselők a listán) most sem tudjuk, ki készül igazán Brüsszelbe, és ott melyik pártcsaládba ülne.
Ilyen előzmények után a Jobbik annak is örülhet, ha megőrzi a múltkor kapott 3 mandátumát, és marad a legnagyobb ellenzéki párt.
Érdemesebb együtt tárgyalni a két baloldali pártot, amely 2011-ig – a DK kiválásig – még egy párt volt, és azóta is tart a házi verseny közöttük minden olyan választáson, ahol listán összemérhető a két szervezet. Ebből jellemzően az MSZP jött ki jobban, de éppen a 2014-es EP-választáson került nagyon közel hozzá a DK.
A szocialisták ekkor 10,9, a DK 9,7 százalékot szerzett, és mindkettő 2 képviselőt küldhetett az EP-be. Láthatóan az MSZP-seket keserített el jobban az előtte elszenvedett kétharmados parlamenti vereség, a szocialista szavazók büntették jobban a pártjukat távolmaradással és átszavazással.
Az átszavazás most sincs kizárva, hiszen a DK listavezetője, Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége nemcsak a DK-s, hanem a szocialista szavazók körében is népszerű. A DK, amely most az Európai Egyesült Államok eszméjével kampányol, más célt nem is tűzhet ki, mint újra elérni, esetleg meghaladni a 2 mandátumot, illetve minél jobban az MSZP nyakára mászni.
Az MSZP ezúttal a Párbeszéddel indul, és az ambíciókról sokat elárul a nagy vita, amely Jávor Benedek listás helyéről bontakozott ki. A Párbeszéd a harmadik helyet szerette volna (ez a gyakorlatban a második, mert a listavezető, Tóth Bertalan MSZP-elnök nem készül Brüsszelbe), míg a szocialisták csak a negyedik helyet tartották elfogadhatónak. Mindez jelzi, hogy az MSZP-sek a 2 mandátumot tartják biztos befutónak, a harmadikat már ők is billegőnek látják.
A választási eredmény az MSZP számára nemcsak a mandátumok miatt fontos, hanem a belső viszonyok miatt is: ugyanis Tóth Bertalan pártelnöknek, aki a listát is vezeti, ez az első választási megmérettetése, és hallottunk olyat, hogy már belül néhány „fenik a kést ellene”, ha a párt beesik 10 százalék alá.
Szintén érdemes együtt tárgyalni ezt a két pártot, amely az alsóházi rangadót játssza az 5 százalékos küszöb átlépéséért. Mindkét pártot az 5 százalék körül mérik, legutóbb az EP mandátumbecslése a Momentum bejutását jelezte. Az 5 százalék nemcsak amiatt fontos, hogy efölött lehet EP-mandátumot szerezni, hanem a parlamentbe jutási küszöböt is jelenti.
Az LMP indul rosszabb helyzetből. A párt tavaly áprilisban eddigi legjobb eredményét érte el: 7 százalékot, 400 ezer szavazatot gyűjtött Szél Bernadett miniszterelnök-jelöltségével. A választás után azonban indultak a – fizikai inzultusokba is torkolló – etikai vizsgálatok, és azóta a párt vezetői közül Szél Bernadett és Hadházy Ákos is távozott. A fontosabb politikusai (Ungár Péter, Schmuck Erzsébet) pedig el lettek tiltva a párttisztségektől.
A listát most Vágó Gábor vezeti, a második Demeter Márta társelnök, akit pár hónappal ezelőtt csak többszöri próbálkozás után sikerült felvenni a pártba. Az LMP-sek 2 mandátum megszerzését kommunikálják, de a kameráktól elfordulva kijelentik, hogy már az 1 mandátumnak is örülnének.
A Momentum merőben más helyzetben van. Tavaly 3 százalékot ért el a párt, most pedig két női listavezetővel (Cseh Katalin, Donáth Anna) próbál ezen jócskán javítani. A Momentumot az LMP-vel szemben nem tépázták meg belső botrányok az elmúlt időszakban, és az 5 százalék meghaladása fontos lépcsőfokot jelentene a párt történetében.
Kérdés, hogy a Momentum mennyire tudja mozgósítani azokat a szavazóit, akiket tavaly, és ezek a szavazók mennyire értenek egyet azzal, hogy a Momentum is beolvad az önkormányzati választásokra készülő ellenzéki összefogásba. Kiderül az is, hogy az LMP-től mennyire tudnak szavazókat elhódítani – ezért lesz fontos nézni a két párt egymáshoz viszonyított eredményét is az egyes településeken.
Toroczkai László korábbi Jobbik-alelnök tavaly alapította a mozgalmát, amelyhez jó néhány ismert jobbikos politikus csatlakozott (Dúró Dóra, Volner János). A Mi Hazánk a Jobbik korábbi radikális (olykor rasszista, homofób) retorikáját éleszti fel, és a kormánybarát médiától is segítséget kap. (Legutóbb például a köztévén Toroczkai László elemezte valamiért a fővárosi parkolási rendszer problémáit.)
A mostani választáson a kutatások szerint aligha álmodhatnak mandátumról, az 1-2 százalékos szereplés viszont bebizonyítaná, hogy nemcsak virtuálisan léteznek pár médiában szereplő politikussal, hanem megjelentek a politikai térképen.
Külön indul a választáson az MKKP, vagyis a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amely nyilvánvalóan azokra a szavazókra hajt, akik inkább viccként fogják fel a politikát, vagy már kiábrándultak az összes pártból.
Kovács Gergely elnök azt mondta: szerinte nem az ellenzéket osztják meg, a kutyapártiakat ugyanis nem lehet besorolni egyetlen táborba. Szerinte szavazóik harmada az ellenzékre, harmada a kormánypártra, harmada senkire sem szavazna, ha nem lenne a Kétfarkú. Egy pártnak pedig „az a lényege, hogy rajthoz áll a választáson". Az MKKP mandátumra a felmérések szerint kis eséllyel számíthat, ám a listaállítással és a kampánnyal megmutathatja, hogy továbbra is létező entitás a magyar politikai életben.
Fodor Gáborék nem akarják, hogy elvesszenek a rájuk adott szavazatok. :-)))
Arról már beszéltünk, hogy európai szinten milyen kérdésekre kaphatunk válaszokat, és hogy Orbán Viktor európai mozgásterét főként a más tagállamokban tartott választások határozzák meg, mintsem a magyar eredmények. A magyar belpolitika szempontjából viszont látni kell, hogy a pártok többsége számára nem ez a választás az év csúcspontja: az ellenzék legalábbis láthatóan jobban koncentrál az önkormányzati választásokra.
Ez utóbbi kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az önkormányzati felkészülés az összes ellenzéki párt kampányának ad egy kettősséget. Ugyanis míg az ellenzéki pártok a „rabszolgatörvényezés" óta sorra akcióznak, politizálnak közösen, sorra jelentik be az együttműködéseket a megyeszékhelyeken és más településeken, addig a választók jó része számára érthetetlen, hogy miért indulnak most külön. (Az MSZP januárban sürgette pár napig a közös ellenzéki listát, de ez gyorsan elhalt.)
És persze kérdés, hogy az EP-eredmények után mennyire nyílnak meg újra a már lezárult megegyezések, át kell-e tárgyalni újra a már megkötött összefogásokat amiatt, hogy az EP-választáson egy-egy párt más erőt mutat, mint korábban. És nagy kérdés még, hogy az ellenzéki szavazók mennyire lesznek kiábrándultak, ha újra szembesülniük kell egy már most borítékolható, nagyarányú Fidesz-győzelemmel.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Európai Parlament vitáján 2018. szeptember 11-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs