Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek a bajai kamuvideóról elhíresült Kőrös Gusztáv ellen

2019. április 15., hétfő 09:41

A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vádat hat személy ellen a Fővárosi Törvényszéken. A vádirat lényege szerint Kőrös Gusztáv 2017 áprilisában rávette jogi végzettséggel nem rendelkező ismerősét, hogy adja ki magát ügyvédnek és 7 millió forintért cserébe ajánlja fel egy kényszerintézkedés hatálya alatt álló fogvatartottnak, hogy az eljáró hatóságoknál közbenjár szabadlábra helyezésében, valamint az ellene indult nyomozás megszüntetésében.

Az előzetes letartóztatásban lévő fogvatartott élettársa az elkövető ajánlatának meghallgatását követően feljelentést tett. A pénz átvétele érdekében egy budapesti bevásárlóközpontban megjelent álügyvédet, aki kapcsolataként valótlanul egy meg nem nevezett főügyészre hivatkozott, a Központi Nyomozó Főügyészség elfogta.  A többi vádlott – közülük ketten fogvatartottként – bűnsegédként működtek közre a bűncselekmény elkövetésében.

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben hat gyanúsítottat hallgatott ki, Kőrös Gusztáv és egyik társa más ügyben letartóztatásban van, hárman szabadlábon védekeznek, míg a korábban kényszerintézkedés hatálya alatt álló hatodik személy ismeretlen helyen tartózkodik, vele szemben az ügyészség elfogatóparancsot bocsátott ki.

Az ügyészség élve az új büntetőeljárási törvény lehetőségeivel egy vádlottra, – miután vele a nyomozás során egyezséget kötött – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, míg a többi vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta. A vádirati indítvány kitér arra is, hogy amennyiben az előkészítő ülésen egy további vádlott beismeri bűnösségét, a bíróság a vele szemben kiszabandó szabadságvesztés végrehajtását is függessze fel.

Kőrös Gusztávval szemben több büntetőeljárás van folyamatban, amelyek részben nyomozati, részben bírósági szakban vannak.  Vele és 13 társával szemben tavaly június 18-án a Somogy Megyei Főügyészség több rendbeli, vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.  A vádirat szerint a vádlottak közül tízen egy bűnszervezet tagjaként vállalkozóktól csaltak ki jelentős összegeket arra hivatkozva, hogy a pénzt pályázatok elnyerése érdekében hivatalos személyeknek juttatják, négy további vádlott pedig vállalkozóként adott pénzt vesztegetési céllal Kőrös Gusztávnak. 

Kőrös Gusztávval szemben 2014 júliusában a Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Osztálya is vádat emelt 4 rendbeli hamis vád bűntette miatt. A vádirat szerint Körös Gusztáv a 2013-as bajai megismételt időközi önkormányzati választásokhoz kapcsolódóan, – a kormánypártokat lejáratni szándékozó – hamis videót készített és adott át az egyik ellenzéki párt tagjának azért, hogy azt csatolja a választás rendje elleni bűntett miatti feljelentéshez. A vádlottak terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Rovatok