Index Vakbarát Hírportál

Lépfenés házaspárt kezelnek Békés megyében

2019. április 23., kedd 18:29 | aznap frissítve

Lépfenével kezelnek egy házaspárt Békés megyében, tájékoztatta a Békés Megyei Kormányhivatal kedden az MTI-t. Elmondták, hogy a lépfene emberről emberre nem terjed, a kórházban lévő két betegen kívül újabb megbetegedésről nem érkezett jelzés, járvány nincs. A házaspár a célzott kezelésre jól reagál, állapotuk folyamatosan javul.

A lépfene gyanújáról szóló értesülés után a Békés Megyei Kormányhivatal azonnal járványügyi nyomozást rendelt el. 

Kiderült, hogy a kötegyáni házaspár egy elhullott szarvasmarhát dolgozott fel, amelynek húsa lépfenebaktériummal fertőzött. Fagyasztószekrényben tárolták a feldogozott állat húsát, amelyből többen is fogyasztottak.

A beol.hu értesülései szerint a tetem egy helyi gazdától származhat, aki az elszállítási költségeit akarta megúszni, azért adta a párnak a halott szarvasmarhát. A helyiek szerint a házaspár rendszerese összeszedte az elhullt jószágot, hogy a húsukat értékesítse, de ők maguk nem ettek belőle. A pletykák szerint nem csak a közeli településekre, de 

a megyehatáron túlra is kerülhetett a döghúsból, amit nem csak magánszemélyek, de hentesek és vendéglátóhelyek is átvettek. 

Az érintett ingatlanokon helyi járványvédelmi zárlatot rendeltek el, az állatok pedig megkapták a védőoltást. A kormányhivatal az érintett háziorvosokat, hatóságokat értesítette. Azok, akik a feldolgozásban részt vettek, vagy az elhullott állat húsából kaptak, illetve fogyasztottak, megkapták a szükséges egészségvédelmi utasításokat, és járványügyi megfigyelés alatt vannak. Az ingatlanokat fertőtlenítették, a lefagyasztott fertőzött húst megsemmisítésre elszállíttatták.

A lépfene (más néven anthrax) akut, néhány formájában magas halálozási aránnyal járó fertőző megbetegedés, amelyet baktérium okoz. A lépfene leggyakrabban vadon élő és háziasított kérődzőknél fordul elő, de az embert is megfertőzheti, ha beteg állattal, annak szövetével vagy a lépfene spóráival érintkezésbe kerül.

Rovatok