Index Vakbarát Hírportál

Az ombudsmani hivatal helyére költözik az Igazságügyi Minisztérium

2019. április 25., csütörtök 08:15

A Kossuth térről a Nádor utcába költözik az Igazságügyi Minisztérium – erősítette meg az Index minapi értesüléseit egy mai, a Magyar Nemzetben megjelent cikk. A kormánylap úgy tudja, 

"a kormányzat a minisztériumok elhelyezésének racionalizálására készül".

Mindez valójában azt jelenti, hogy miután a Miniszterelnökség kiköltözik az Országházból, továbbá bérelt, Wesselényi utcai irodáiból, az Igazságügyi Minisztériumnak nem marad helye abban az épületben a Kossuth téren. A jelenleg még Trócsányi László, ám május végétől vélhetően Bajkai István által vezetett tárca így elfoglalja az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalának épületét.

A Magyar Nemzet szerint az ombudsmani hivatal "egyébként is távozni készült" a Nádor utcai épületből. Ráadásul a kormányzati költözések a propagandalap szerint a bürokráciacsökkentésnek köszönhetőek, hiszen a kirúgások után a kevesebb dolgozó néhány állami tulajdonú épületben is elfér majd.

Rovatok