Index Vakbarát Hírportál

Kell nyelvvizsga annak, aki egyetemre akar menni?

2019. április 26., péntek 14:32 | aznap frissítve

Tüntetést tartanak ma délután 4-kor a Kossuth téren azért, hogy 2020-tól még ne legyen kötelező a nyelvvizsga az egyetemi felvételikhez. A szervezők arra hivatkoznak, hogy az általános- és középiskolákban nem megfelelő színvonalú a nyelvoktatás, így azok a gyerekek, akiknek szülei nem tudnak drága különórákat megfizetni, kiszorulnak a felsőoktatásból. A magánszemélyek által meghirdetett tüntetés Facebook-oldalán azt írják: a nyelvoktatásban folyamatos a tanárhiány, és az egyetemekre tavaly felvettek fele nem tudta volna teljesíteni ezt az elvárást. A tüntetéshez csatlakoznak a pedagógus szakszervezetek (PSZ, PDSZ), a Szabad Egyetem, a Hallgatói Szakszervezet, a Szülői Hang, a Független Diákparlament és az Oktatói Hálózat mellett az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum is.

Előre borítékolható a kormány reakciója: a demonstrálók a nyelvtanulás ellen tüntetnek, hiszen ki vonná kétségbe, hogy ma már egy diplomás embernek igenis tudnia kellene legalább középfokon egy idegen nyelvet.

A probléma azonban ennél jóval komplexebb, sőt ez a lépés az egyetemek működőképességét is érintheti. A kormány így akár valamilyen köztes megoldásra is kényszerülhet.

Tények és érvek pro és kontra:

Rovatok