Index Vakbarát Hírportál

Nyílt levelet írtak Káslernek a civilek az Ámbédkár megmentéséért

2019. április 29., hétfő 11:51

Civilszervezetek és magánemberek  nyílt levelet írtak Kásler Miklósnak, arra kérve az emberi erőforrások miniszterét, hogy biztosítsa a mélyszegénységben élő gyerekeket oktató Dr. Ámbédkár Gimnázium független és zavartalan működését, olvasható a Roma Sajtóközpont Facebook-oldalán.

Mint megírtuk, a sajókazai, többségében roma gyerekeket oktató gimnázium nehéz anyagi helyzetbe került, ezért az Emmi úgy véli, hogy csak az lenne a megoldás, ha a Klik fenntartása alá kerülne. De mint hangsúlyozták, ezt a gimnáziumnak kell kérnie az Emmitől. Az iskola ugyanakkor attól fél, hogy így elveszne a nemzetközi elismeréseket kivivó szakmai programjuk.

A nyílt levél szerint az elmúlt bő évtizedben több mint száz olyan diák szerzett az Ámbédkárban érettségit, akiknek az örökös közmunkáslét lett volna az alternatíva. Ehelyett majd mindannyian sikeresek a munkaerőpiacon, jónéhányan pedig az egyetemig is eljutottak. A levél szerint azonban

az elmúlt években drasztikusan csökkent az Ámbédkárt választó diákok száma, mert a megemelt szakképzési ösztöndíj eltereli a szegény gyerekeket az érettségit adó képzéstől. Miért is választana érettségit adó intézményt egy szegénységben élő fiatal, ha szakképző intézetbe járva többtízezer forintnyi ösztöndíjhoz juthat?

A nyílt levél aláírói ezért arra kérik a minisztert, hogy vizsgálja felül a Szabóky Adolf ösztöndíjrendszer feltételeit és módosítsa oly módon, hogy az bármely érettségit adó intézménybe járó diák részére elérhető legyen. Az átmeneti időszakban pedig a minisztérium biztosítsa a gimnázium független és zavartalan működését.

A nyílt levelet aláírta többek között L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány, Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület, Dinók Henrietta, a Romaversitas Alapítvány és Polgár András, a Polgár Alapítvány képviseletében.

Rovatok