Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz teljesen bojkottálta a parlamenti ülést a lakhatásról

2019. május 17., péntek 09:57

Határozatképtelen volt az ellenzéki kezdeményezésre, a lakhatás témájában összehívott rendkívüli ülés, miután a Fidesz–KDNP-ből senki nem ment el a parlamentbe. Az ellenzék gyomorforgatónak, cinikusnak tartja a hozzáállást – sorolták az üres székeknek.

Nagy reményt nem fűzhetett az ellenzék ahhoz, hogy a kérésükre péntekre összehívott rendkívüli parlamenti ülésen a Fidesszel együtt megold minden lakhatási problémát. A korábbi, ellenzéki kezdeményezésű parlamenti ülések ugyanis mind gyorsan véget értek a Fidesz távolléte miatt.

Az ellenzék – az összes ellenzéki frakció plusz függetlenek (mínusz Mi Hazánk) egymással összefogva – ezúttal keddre akart parlamenti ülést, de ezt Kövér László házelnök péntekre hívta össze Majd a helyszínen az ellenzékiek azzal szembesülhettek, hogy teljesen üresek a padsorok velük szemben, és a korábbiakhoz képest új elem, hogy a kormány részéről sem ment be egyetlen államtitkár sem.

A felszólalók persze mind negatív jelzőkkel illették ezt a fideszes hozzáállást, amely előre jelezte, hogy nem fog sokáig tartani az ülés. A napirend előtti felszólalások után ugyanis határozatképtelenség miatt nem tudták elfogadni a napirendet. 47 igen szavazat ugyanis nem elég a határozatképességhez, a parlamenti ülés rögtön véget is ért úgy, hogy el sem kezdhették tárgyalni az ellenzéki javaslatot a lakhatásról.

Mindez így nézett ki Ungár Péter LMP-s képviselő nézőpontjából:

A Fidesz képviselők helyett egy közleményt küldött, amelyben azt írta:

Az ellenzék kezdeményezése egy kampányakció, a Fidesz–KDNP abban nem vesz részt.

A Fidesz szerint azok az ellenzékiek akcióznak most a parlamentben, akik „devizahitelekbe hajszolták az embereket, de egyetlen, a bajba jutottakat segítő intézkedést sem szavaztak meg. Az Eszközkezelő az elmúlt években 36 ezer családot mentett meg, akik közül már közel 20 ezren jelezték, hogy élnek a felkínált lehetőséggel, és így visszakapják otthonukat.”

Az ellenzéki pártok felszólalói persze a Fideszt hibáztatták, hogy láthatóan nem hajlandó tudomást venni a kilakoltatás problémájáról:

A parlamenti ülést Latorcai János levezető elnök fél óra után berekesztette.

Rovatok