Index Vakbarát Hírportál

Orbán: szép időben nehezebb az embereket bevonni a politikába

2019. május 21., kedd 08:43

A nyugat-európai országok szerencsések, mert gazdagok és nagy iparvállalataik vannak, a gazdasági fejlődés pedig általában a nagy ipari cégek döntései szerint halad előre.

Mi a rossz oldalán voltunk a vasfüggönynek, ezért mi mindig szegényebbek voltunk, a cégeink is sokkal kisebbek,

ezért, ha csak a cégeink fejlesztésére várunk, sokkal lassabb lenne a fejlődés, akkor ez a tesztpálya sem épült volna meg, állította Orbán Viktor hétfőn a Zalaegerszegi Televíziónak adott interjújában, amelyet az MTI szemlézett. 

A miniszterelnök a ZalaZONE járműipari tesztpálya első ütemének avatása kapcsán arról beszélt, nemzetközi mércével is komoly ipari központ épült fel. 

"Ilyenkor jön az állam, amelyik azt mondja (...), hogy nyúljunk bele a gazdaságba a fejlesztés oldaláról, és hozzunk létre valamit, amiről tudjuk, hogy szükség lesz rá, aminek van üzleti jövője", de kormánydöntés nélkül nem jönne létre. Ezért szánt a kormány 45 milliárd forintot erre a beruházásra - mondta a miniszterelnök.

A miniszterelnök a hétvégén esedékes európai parlamenti választásokkal kapcsolatban azt mondta: azért kampányol, hogy meggyőzze az embereket arról, "ne tekintsenek erre a választásra úgy, mint egy távoli, messze Európában történő dologra", mert ez az ő választásuk, ez Magyarországról szól, a magyar emberek üzenetét kell most elküldeni Brüsszelbe.

Nem vagyok annyira optimista, mint a mérések, mert szép időben az embereket nehezebb bevonni a politikába

, de szeretné meggyőzni őket arról, hogy ez egy nagyon fontos választás lesz. Orbán azt is mondta, "nem mindegy, hogy Európa élén bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetők állnak majd", nem mindegy, hogy a magyar kormánynak milyen a súlya Brüsszelben, mert a választás a kormányokat is megerősíti, vagy gyengíti.

Orbán úgy magyarázta, az Európai Tanácsban, ahol a miniszterelnökök vannak, "ott lesz súlya és lesz következménye annak, hogy hogyan döntenek egy-egy országban a választópolgárok", mert ennek a választásnak az eredményeképpen egy-egy miniszterelnök, egy-egy ország meggyengülhet, vagy megerősödhet. "Nekünk az az érdekünk, hogy mi erősek legyünk Brüsszelben, ehhez pedig kellenek az emberek, kell az ő támogatásuk, a szavazatuk", zárta a tévéinterjút a kormányfő.

Rovatok