Index Vakbarát Hírportál

Budavár polgármesteréről lepereg a kritika, megint odaadja az olcsó lakást Rogán ismerősének

2019. május 30., csütörtök 14:14

Két éve nyáron írtuk meg, hogy a Valton-Master Car havi 101 ezer forintért kap egy 85 négyzetméteres önkormányzati lakást a Pala utca 8-ban, az I. kerületben, Budavárban. A Valton-Master Car a Valton Security leánycége volt, de a kiválás után is megmaradt az együttműködés. Az ő autójuk szállította Budaörsről Rogán Antalékat, amikor a híres helikopterezésről érkeztek. Erről a Miniszterelnöki Kabinetiroda a Népszabadságnak azt mondta, "Rogán Antalért és családjáért egy kedves ismerősük ment ki a budaörsi repülőtérre". Nem mellesleg a Valton vezére Sarka Kata párja, Sarka pedig Rogán Cecília üzlettársa és barátnője.

Szóval ez a Valton-Master Car egy lapunkhoz eljutott, a polgármester által szignált önkormányzati előterjesztés szerint

most újabb 5 évre megkapná bérbe a lakást.

Mivel a lakbér mértéke évente a jegybanki alapkamat mértékével emelkedik, most épp havi bruttó 104 367 forintnál tart a bérleti díj.

Mint azt két éve is megírtuk, a lakás nem üzleti célú, hanem lakóingatlan, a 200 milliós éves forgalmú Valton Master-Car mégis cégként veszi bérbe, ezzel megfosztva a kerület lakóit attól, hogy lakáshoz jussanak. Az épületet a Magyar Nemzet szerint a budavári önkormányzat 210 millió forintból újíttatta fel 2011 és 2013 között. A házban a polgármester volt feleségének cége is jó áron bérel egy lakást.

Az előterjesztésről a tervek szerint a csütörtöki ülésén szavaz az I. kerületi testület.

V. Naszályi Márta, a Párbeszéd Magyarországért helyi önkormányzati képviselője az Indexnek az előterjesztésről azt mondta, szerinte a jelenlegi kerületi lakás-bérbeadás "átláthatatlan és pazarló".

Nem helyi családok lakhatását szolgálja és az ingatlanvagyon értékét sem őrzi meg, hiszen látjuk, hogy az önkormányzat által drágán felújított lakásokat adják bérbe olcsón cégeknek. Új, méltányos és átlátható rendszerre van szükség azért, hogy a kerületben élők érdekei érvényesüljenek.

Veres Dávid független képviselő pedig úgy nyilatkozott, "a lakásokat olcsón nem cégeknek, hanem embereknek kell kapniuk.Megbízhatóbb, tiszta kezű vezetésre van a kerületnek szüksége".

Az Index régóta cikkez az 5 évente bérbeadott önkormányzati bérlakásokról (ami nem összekeverendő az örökbérleti joggal, amije például Bayer Zsoltnak, vagy Palkovics Lászlónak van). Ezekben a bérlakásokban hivatalosan piacinak nevezett áron lakhatnak a sikeres pályázók, de ez a díj a valódi piaci árakhoz képest igazából jóval olcsóbb.

Rovatok