Index Vakbarát Hírportál

Holttestet találtak a Hableány kapitányi hídján, sorra hozzák fel az áldozatokat

2019. június 11., kedd 08:02 | aznap frissítve

Már a kapitányi híd átvizsgálásakor találtak egy holttestet a Hableány roncsának kiemelése során. Perceken belül további három áldozatot hoztak felszínre dél-koreai búvárok. Az áldozatok azonosítása még csak jelenleg kezdődhet meg, helyszínen lévő tudósítónk szerint a holttesteket percek alatt elszállították a helyszínről. 

Frissítés 15:00: A hajóroncs kiemelése után már csak 4 áldozat holttestét nem találják. Őket tovább keresik. A rendőrség ehhez megduplázta a kutatásban résztvevők létszámát.

Miután az első említett áldozatot a mentés első fázisában találták, feltételezhető, hogy a kapitányról van szó. Ezt ugyanakkor egyelőre nem erősítették meg a hatóságok, ahogyan a többi áldozatról sincs egyelőre semmiféle hivatalos jelentés.

Ugyanakkor a közmédia műsorában nem hivatalos információként elhangzott, hogy a négy eddig megtalált holttest egyike a hatéves gyermek. Vélhetően az ő teste előtt tisztelegtek a több médium által közölt fényképeken a mentésben és kiemelésben résztvevők. Később az ORFK szóvivője megerősítette, hogy megtalálták a kapitány és a gyermek holttestét. 

Korábban írtunk arról, hogy két nagyszülő, a lányuk és hatéves unokájuk is a tragikus budapesti hajóbaleset áldozatai között van. A 38 éves édesanya kozmetikusként dolgozott, a nagyszülők sokszor vigyáztak a hatéves kislányára, a nő az európai körutat ajándékba vette nekik, hogy így köszönje meg a segítséget. Férje azért nem tudott velük menni, mert sok volt a munkája.

A tervek szerint négy fázisban történik meg a hajó kiemelése, először a kapitányi hídig húzták fel a hajót, majd a teremszintig, utána a vízvonalig, majd végül az egész járművet a felszínre hozzák, és az előre odavitt, kék uszályra helyezik. Az egyes fázisok során a búvárok behatolnak a hajótestbe, hogy eltávolítsák a munkálatokat akadályozó tárgyakat, bútordarabokat, a holttesteket eltakaró berendezési tárgyakat.

Rovatok