Index Vakbarát Hírportál

Kálmán Olga: Egész egyszerűen nem kaptam meghívást az eredményhirdetésre

2019. június 27., csütörtök 14:22

Ami az elmúlt napokban Budapesten történt, az több mint fantasztikus, közölte Kálmán Olga. A Demokratikus Koalíció (DK) által támogatott, független főpolgármester-jelölt azután tartott sajtótájékoztatót, hogy elveszítette a fővárosi előválasztást. Azt mondta, négy fontos dolgot kell elmondania, ebből az első, hogy az előválasztás a demokrácia ünnepe volt, büszke minden egyes budapestire, aki ebben az előválasztásban részt vett.

Szívből gratulálok Karácsony Gergelynek, és azt érzem, hogy Kerpel-Fronius Gábor és az én megjelenésem igazán felpezsdítette ezt az előválasztást, valódi tétet adott neki. Ebben a versenyben Karácsony Gergely meg tudta mutatni azt, hogy egy ilyen kihívásban jól tud teljesíteni. Valódi megmérettetésben valódi, meggyőző többséget szerzett, amihez, ismétlem: szívből gratulálok.

Kálmán Olga szerint innentől kezdve nem kérdés, az ellenzéki tábor főpolgármester-jelöltjét Karácsony Gergelynek hívják, ő maga és az őt jelölő Demokratikus Koalíció pedig mindenben segíteni fogja a munkáját. A televíziós riporterből politikussá avanzsált Kálmán Olga azt is megígérte, hogy a DK is azért fog dolgozni, hogy Karácsony Gergely legyen Budapest főpolgármestere októbertől. Ezt egyébként nemcsak szerdán, de egy-egy csütörtöki bejegyzésben Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára is megerősítette a Facebookon.

Kálmán Olga a választópolgárokon túl a DK-nak külön is köszönetet mondott, megtapasztalta, hogy ez nemcsak egy párt, hanem egy közösség is.

Hogy miért nem volt ott az előválasztás eredményhirdetésén? Kálmán Olga állította:

Egész egyszerűen nem kaptam rá meghívást.

Megírtuk, Kálmán Olga riválisaival ellentétben nem ment el a hivatalos eredményhirdetésre, a budapesti ellenzéki főpolgármester-jelöltségért zajló, szerdán zárult előválasztás második helyezettje, Kálmán Olga pár perccel az eseményt követően rövid videóüzenetet tett fel a Facebook-oldalára. Ebben szívből gratulált a győztes Karácsony Gergelynek (aki az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltjeként indult), és a harmadik helyen befutott momentumos Kerpel-Fronius Gábornak a „fantasztikusan nagy meccshez”, továbbá azt is mondta, „innentől kezdve akkor munka van”.

Most Kálmán Olga azt a magyarázatot adta, amit a DK kommunikációs igazgatója, Gréczy Zsolt is, hogy nem tudtak az eseményről. Mivel a másik két jelölt és az újságírók is jelen voltak a VDSZ-székházban, továbbá mindenki úgy is készült, hogy Kálmán Olga is jelen lesz, ez kissé kérdéses. Ráadásul az Index, ahogyan valamennyi más szerkesztőség is, megkapta a Párbeszéd sajtómeghívóját, amely 12:28-kor érkezett, és amely a jelöltek Magyar Györggyel közös sajtótájékoztatójáról szólt. Tehát legkésőbb ekkor a DK stábjának is értesülnie kellett az eseményről, amelyben ők is érintettként voltak megnevezve.

Ennek ellenére Kálmán Olga állította:

Arról, hogy az eredményváróra várják a jelölteket, arról nem tudtam én, a pártelnök és a kommunikációs igazgatónak sem volt ilyen információja.

Kálmán Olga ezért, előre megszervezett módon az aktivistákkal töltötte a délutánt, szerinte ugyanis az előzetes megbeszélés szerint minden jelölt a saját pártjával várta az eredményeket.

Ez egy technikai malőr volt, de az eredményen semmit sem változtat

– mondta el többször, azt is hozzátéve, csütörtökön személyesen egyeztetett Karácsony Gergellyel, de arról, hogy hogyan tudja segíteni az ő munkáját, még további egyeztetések lesznek. Számára „pillanatnyilag nem kérdés”, hogy Karácsony kampányát minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni fogja. Ugyanakkor sem pozícióosztogatásról, sem politikai terveiről nem tudott többet mondani, sőt, arra sem tudott felelni, hogy az őt jelölő a DK-val kapcsolatban marad-e 

Kérdésre Kálmán Olga azt is mondta, hogy itt nincsenek sikertelenek és sikeresek, egyetlen állítás él: Karácsony Gergely a legjobb főpolgármester-jelölt, és ő mindenben támogatni fogja.

Innentől kezdve az ellenzéki pártoknak egyetlen egy dolga van, beállni Karácsony Gergely mellé. Tudja miért? Mert Tarlós István csomagolhat!

Rovatok