Index Vakbarát Hírportál

Vevőin keresztül kapták el az idősödő kokaindílert

2019. július 11., csütörtök 09:45 | aznap frissítve

Vevőin keresztül azonosították be azt az 59 éves férfit, akit kábítószer-kereskedelem gyanújával állított elő a rendőrség kedden. A férfi VII. kerületi lakásában kokaint és a kábítószer terjesztéséhez szükséges eszközöket – digitális mérleget, simítózáras nejlontasakokat, a hígításhoz használatos „ütőanyagot” – talált a házkutatás során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).

A rendőrség előbb májusban és júniusban fogott el egy 44 és egy 53 éves férfit, akiknél a rendőrség kokaint talált, amit vélhetően a gyanúsítottól vásároltak. Ezután következett a díler elfogására szervezett összehangolt akció, amelynek során a dílert elfogták el egy élelmiszer előtt kedden délben – derült ki a Police.hu beszámolójából. 

A dílert előállították, rajta kívül a két fogyasztó ellen is eljárás indult, kábítószer birtoklása miatt. A beszámolóból nem derült ki, milyen mennyiségű kokaint találtak a rendőrök a nagy halnak mondott dílernél.

Rovatok