Index Vakbarát Hírportál

22 millió forintért állítunk meg egy illegális bevándorlót

2019. július 15., hétfő 07:04

Több mint 22 millió forint határvédelmi kiadás jutott tavaly minden egyes illegális bevándorló megállítására – írja a Népszava a rendőrség honlapján szereplő migrációs adatokra, valamint a határrendészeti feladatokra fordított összegekre hivatkozva. Az összeg nagyságát az ORFK a lap kérdésére megerősítette.

A rendőrség 2018-as költéseinek bő negyede a határvédelmi, határrendészeti feladatok ellátására ment el, ami 146 milliárd forintot jelentett. E kiadások döntő többségében az déli határvédelemre mentek el, ahogy az illegális határátlépők is nagy részben délről, Szerbia felől lépnek az ország területére. 

A rendőrségi statisztika szerint tavaly összesen 6432 embert fogtak el vagy fordítottak vissza illegális határátlépés közben. Egy részüknél ez azt jelentette, hogy eleve megakadályozták, hogy az ország területére lépjenek, ők az adatsorok alapján 1691-en voltak egész évben. Többségüket viszont magyar területen, a határ közelében fogták el, majd kísérték vissza a határzár szerb oldalára. Ez egyébként jóval alacsonyabb ez előző évi számoknál. Ekkora „tömeg” feltartóztatása érdekében költöttek el 146 milliárdot csak a rendőrségnél a határvédelemre. (És ebben nincsenek benne például a honvédség vagy a titkosszolgálatok ezzel kapcsolatos kiadásai).

A legkevesebb illegális határátlépés vagy határátlépési kísérlet 2018-ban a nyár elején-közepén történt, a legtöbb pedig az év első heteiben és utolsó két hónapjában. Heti átlagban 123 ember érkezett, ami naponta alig több mint 18 migráns. A Népszava szerint "az afgán gyerektől az iraki aggastyánig" 22 millió forint ment el arra, hogy ne lépjenek be illegálisan Magyarország területére, vagy ha ezt megtették, mielőbb hagyják el az országot.

Rovatok