Index Vakbarát Hírportál

Egymilliárdos közpénzből alig kutatnak, inkább focipályát újítanak fel

2019. augusztus 2., péntek 14:34

Évi több mint egymilliárd forintból gazdálkodik az állami fenntartású Nemzetstratégiai Kutatóintézet, de ebből nem saját kutatókra költ, inkább százmilliókat költ kutatások kiszervezésére. A maradék pénzből például focipályát újítottak fel, tanulmányi utakra mentek, sőt, székelybált rendeztek.

Ezt írta legalábbis az Azonnali, amelynek többségi tulajdonosa, az LMP-s Ungár Péter közérdekű adatigényléssel kérte ki az intézet 2018-as szerződéseit, amiket cégekkel, alapítványokkal, egyesületekkel és magánszemélyekkel kötött.

Az NSKI-t 2012-ben hozta létre az Orbán-kormány, élén Szász Jenővel, akkori székelyudvarhelyi polgármesterrel, aki korábban az erdélyi Magyar Polgári Pártot irányította, és Kövér László régi barátja is a HVG szerint. Eddig is nehezen lehetett tudni, az intézet hogy is működik, mire költi a pénzét, 2017-ben az Indexnek például egészen Tusványosig kellett mennie, hogy megtudja: az NSKI kikutatta, hogy Orbán Viktor jobban képviseli a magyarokat, mint Kossuth Lajos vagy Széchenyi István tette.

Az intézet a feladata az alapító okirat szerint „a magyarság kiemelkedő szellemi, kulturális és tudományos eredményeinek, hagyományainak, valamint társadalmi és gazdasági helyzetének elemzése, kutatása, azok koordinációja; a társadalmi és gazdasági tér fejlesztése és a határokon átnyúló nemzeti összetartozás erősítése érdekében a magyarság nemzeti erőforrásainak kutatása, elemzése, azok koordinációja”.

Hogy a kutatóintézet miket kutat, azt csak az láthatja, aki regisztrált és bejelentkezett felhasználó. A lap regisztrált, és azt látta, 2017-ből kettő, 2018-ból csak egy kutatási jelentése jött ki. Ezek a fiatalok kivándorlásának lebeszéléséről szólnak, és arról, milyen a vallás szerepe a székely falvakban.

Azt sem tudni az intézetről, hány kutatója van. Annyi viszont kiderült, hogy 2017-ben 650 millió forintot költöttek személyi juttatásokra.

 Az Azonnali szerint 

Ahhoz képest, hogy az NSKI maga is egy kutatóintézet, arra költött milliókat, hogy másoknak szervezze ki a kutatási tevékenységet.

Mindezt 212 millió forintért. Megrendelték például 14 és fél millió forintért a Központi Statisztikai Hivataltól a Kárpát-medencei magyar lakosság korosztályos előrebecslését, vagy 10 milliót adtak a békéscsabai Oriens 2000 alapítványnak, hogy kutassa a kulturális intézmények és civil szervezetek szakembereinek együttműködését a fiatalok közéleti szerepvállalásáért. 

Akkor mire megy a pénz?

Vannak azért még érdekes befektetések is a felsorolások között.

A kutatások mellett jó magyar virtushoz illőn sok pénzt invesztáltak például focipályára.

A Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklubnak hatmillió forintot adtak arra, hogy azok kikutassák, hogyan hat a sport a nemzeti összetartozástudatra. Ehhez pedig az iskola szerint előbb korszerűsíteni kellett a focipályát, borítással, biztonsági kerítéssel, világítással. Felszereléseket vettek még kézilabdához és a teniszhez is, és raktárhelyiséget is hoztak ezeknek létre. Aztán 13 millió forintért lezajlott a Székelyföldi Teremlabdarúgó Torna is.

Közbeszerzési tanácsadásért is fizettek, két uniós pályázat kapcsán, 25 millió forintot.

De csináltak még az Átlátszó szerint egy teljesen átláthatatlan gyógynövény-adatbázist is a Herbaland projektben, aminek kiépülése 25 és fél millióba került, kreatív tervezése 15 millió forintba. Az adatbázisban viszont nem lehet böngészni, csak kulcsszóra keresni, de az meg olyan, hogy néhány alapvető fogalomra, mint pl. kakukkfű, nem dob ki semmit. A kreatív tervezőket egy videó készítésével is megbízták, potom 13 millió forintért, de azt sehol sem lehet elérni és megnézni.

Támogatják a határon túli oktatást is például, milliókat költöttek arra, hogy különféle szervezetek az érettségire készítsék fel a diákokat. De például emellett elfért az is, hogy Szász Jenő kislányának osztályát felújítsák a Tamási Áron Gimnáziumban.

Milliós út Toszkánába 

Tanulmányutakat is szervezet az NSKI, de azt nem tudni, ezeken hányan vesznek részt, és mennyi ideig tartottak. 2018-ban így voltak például 9,9 millió forintért Észak-Erdélyben, a Herbaland munkatársai pedig 2,1 millió forintért Toszkánában.

De szerveztek még székelybált Budapestre a Vigadóban, "nemzetmarketing jellege" miatt, 17 millió forintért. Ezeken Tarlós István, Kásler Miklós, Semjén Zsolt, Kövér László és más kormánypárti politikus is részt szokott venni.

De több rendezvényre kértek szakértői és moderátori szolgáltatásokat attól a Freecons Global Kft.-től, aminek egyik munkatársa a fideszes Kósa Lajos feleségének egyik barátnője, aki korábban hétmillió forintért tartott négyalkalmas tréninget a Fidesz-frakció munkatársainak. Az NSKI az Átlátszó egyetlen kérdésére sem válaszolt.

Rovatok