Index Vakbarát Hírportál

Vascsővel próbáltak rendezni egy munkahelyi konfliktust Jánossomorján

2019. augusztus 4., vasárnap 11:18

Szombat reggel néhány perccel hét óra előtt bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy Jánossomorján, a Tarcsay úton több ember vascsővel verekszik - írja a Police.hu.

A kiérkező rendőröknek a tanúk elmondták, hogy az autójuk mellett megállt egy másik autó, amiből többen kipattantak és megtámadták őket.

Kiabálás, dulakodás kezdődött, ekkor kerültek elő a vascsövek is, a megtámadottak kocsiját is ütötték, rúgták, majd az elkövetők elhajtottak a helyszínről.

A rendőrök gyorsan azonosították az elkövetéssel gyanúsítható férfiakat, akik időközben tudomást szereztek arról, hogy a reggeli akciójuk miatt keresik őket a rendőrök, úgyhogy maguktól megjelentek a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon, ahol elfogták őket.

Az elfogásuk utáni kihallgatáson derült ki, hogy a garázdasággal gyanúsított emberek egy korábbi munkahelyi konfliktust szerettek volna a fent részletezett módon elrendezni. A verekedésben egy ember sérült meg.

Rovatok