Index Vakbarát Hírportál

Varga Judit államtitkára szerint a jegyzőket kifejezetten felhatalmazza a törvény, hogy kampányoljanak

2019. augusztus 7., szerda 11:57

Miután a szombathelyi Fidesz úgy döntött, hogy Balázsy Pétert támogatja polgármester-jelöltként a városban, Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő többször is kifogásolta: Balázsy jelenleg a megyei főjegyző tisztjét is betölti, márpedig a pártpolitikai szerepvállalás és a független jegyzői pozíció betöltése összeférhetetlen.

Ungár szerint ráadásul súlyosbítja a helyzetet, hogy Balázsy jelezte, hogy nem kíván lemondani és a jegyzői pozícióját az egész kampányban meg kívánja tartani, e posztra pedig kifejezetten hivatkozik is kampányában. Az LMP-s politikus a helyzet feloldása érdekében fordult írásbeli kérdéssel Varga Judit igazságügyi miniszterhez, azt akarta megtudni: elfogadhatónak tartja-e azt, hogy Balázsy Péter meg kívánja tartani jegyzői pozícióját is a politikai szerepvállalása mellett.

Csakhogy választ Völner Páltól kapott, ráadásul az igazságügyi államtitkár alaposan kioktatta Ungárt, aki szerinte

jogi képzettségének hiánya miatt feltehetőleg nem megfelelően értelmezte a jegyzőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat.

Ezután Völner egy sajátos okfejtésbe kezdett a kormánytisztviselők összeférhetetlenségét tisztázó, vonatkozó közszolgálati törvényi rendelkezésekről, amelyekből az államtitkár kiemelte, a kormánytisztviselő "pártban tisztséget nem viselhet, párt nevében vagy érdekében - az országgyűlési, az európai parlamenti, illetve a helyi önkormányzati választásokon jelöltként való részvételt kivéve - közszereplést nem vállalhat".

Mindezek alapján Völner kijelentette, hogy a törvény:

kifejezetten lehetőséget ad a jegyző számára, hogy közszolgálati tisztviselőként a helyi önkormányzati választáson jelöltként részt vegyen, illetve ezzel összefüggésben akár valamely párt nevében vagy érdekében közszereplést vállaljon.

Csakhogy Völner nem vette figyelembe Ungár érvelését, miszerint a probléma az, hogy Balázsy kifejezetten jegyzőként, megyei főjegyzőként kezdett szombathelyi kampányt, ehhez pedig a számára jegyzőként rendelkezésre álló "infrastruktúrát" veszi igénybe. Ráadásul a törvény szerint alapvetően a jegyzők a helyi választási irodák vezetői, magyarán őrködnek a voksolás tisztasága felett, ami nyilvánvalóan ellentétes azzal, hogy indulóként, jelöltként szerepeljenek. Mindezt Völner elütötte azzal, hogy a törvény rendezi, bizonyos összeférhetetlenségi esetekben a jegyző nem töltheti be a választási iroda vezetőjének tisztségét, erről tehát Balázsynak nyilván le kell mondania.

Csakhogy Ungár szerint az már összeférhetetlen, hogy

a vas megyei állampolgárok fizessék a Fidesz polgármesterjelölti kampányát.

Ungár szerint ugyanis a szombathelyi fideszes polgármesterjelölt rendre megjelenik olyan létesítmények avatásánál és sajtóeseményeinél, amelyek vagy EU-s vagy központi költségvetésből valósultak meg, így a megyének és ezzel együtt a közgyűlési főjegyzőnek semmi köze nincsen hozzá. Ráadásul az LMP-s képviselő állítja, a közpénzen fenntartott Vas megyei Facebook-oldalt is saját kampánycéljaira használja fel Balázsy.

Emlékezetes, Szombathelyen 2019 elejétől az addig biztos fideszes városvezetésben nagy változást hozott, hogy a helyi ellenzék összefogott (szocialistáktól az LMP-n át a Jobbikig), és mivel a közgyűlésben melléjük állt az addig a Fideszt támogató alpolgármester, meglett a közgyűlési többség is. Innen kezdődött a Fidesz vesszőfutása, ugyanis az új többség sorban váltotta le a fideszes kötődésű embereket a városi cégekben, ráadásul a költségvetési számokat is sorban szabta át az új többség.

A Fidesz ezután teljes változtatás mellett döntött: Puskás Tivadar, a korábbi fideszes polgármester nem újrázhat, a mostani szombathelyi fideszes vezetést a Fidesz nem tartotta alkalmasnak a győzelemre. A helyzet pikantériája, miután Kósa Lajos kampányfőnökként maga jelentette be Balázsy névleg független jelöltként való támogatását, a napokban kiderült: Koczka Tibor, Szombathely jelenlegi fideszes alpolgármestere független polgármesterjelöltként szintén ringbe száll az októberi önkormányzati választáson. A közös ellenzéki jelölt a szocialista Nemény András.

Frissítés: Cikkünk megjelenését követően Balázsy Péter megkereste az Indexet, hogy tájékoztasson arról, már lemondott a területi választási iroda vezetéséről rögtön, miután Áder János köztársasági elnök kiírta a választás időpontját. Erre ekkor volt hivatalosan lehetősége először, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője pedig el is fogadta lemondását. Így, noha még nem nyilvántartásba vett polgármesterjelölt, de az NVI elnöke kijelölte a jogi helyettesét, aki a választás lebonyolításával kapcsolatos feladatokat ellátja majd a területi választási iroda vezetőjeként.

Balázsy Péter lapunknak azt is elmondta, a kampány hivatalos 50 napjára fizetés nélküli szabadságra megy.

Rovatok